A magyar támogatással megújuló olasz templom városába, Tolentinóba látogatott a külügyminiszter

Külhoni – 2017. március 11., szombat | 11:00

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter március 8-án látogatást tett a közép-itáliai Tolentinóban, hogy hivatalossá tegye a magyar kormány hozzájárulását a földrengésben megrongálódott Szent Szív és Szent Benedek-templom helyreállításához.

A külügyminiszter Habsburg-Lotharingiai Eduárd szentszéki és Paczolay Péter római nagykövet kíséretében érkezett a kisvárosba, ahol többek között Giuseppe Pezzanesi polgármester, Nazzareno Marconi maceratai püspök, Andrea Leonesi plébános és Andrea Carradori, a Szent Szív Testvérület perjele fogadta.

A magyar kormány decemberi döntése értelmében 480 ezer euróval támogatja a tolentinói templom újjáépítését. Pezzanesi polgármester szavai szerint a helyi közösség ezért mindörökre hálás lesz. A támogatás ugyanis hozzájárul a város kulturális és lelki értékeinek megmentéséhez is.

Szijjártó Péter külügyminiszter a látogatás során elmondta: a magyar kormány meggyőződése, hogy sem Magyarországnak, sem Európának nincs jövője a kereszténység nélkül, ezért bátran meg kell vallani hitünket, nem pedig szégyellni azt.

A tolentinói lakosság kérésekor sem gondolkodtunk sokat – hangsúlyozta a miniszter. – Megtiszteltetés számunkra, hogy hozzánk fordultak és hogy Olaszországban tudják az emberek, hogy Magyarországon erősen keresztény politikát folytatunk.

Szijjártó Péter ezt követően háláját fejezti ki a veronai buszbalesetben elhunytak lelki üdvéért bemutatott szentmiséért, valamint azért a segítségéért, amelyet az olasz hatóságok nyújtottak. „Az olasz és a magyar nép közti barátságot szorosabbra fűztük: a barát akkor mutatkozik meg igazán, ha baj van. Önök ezt megmutatták, s mi is megpróbálunk hasonlóan cselekedni” – fogalmazott a magyar külügyminiszter.

A 2016-os földrengésben Tolentino városának mintegy 9 ezer polgára maradt fedél nélkül, továbbá a város összes temploma megrongalódott és használhatatlanná vált. Nazzareno Marconi maceratai püspök hangsúlyozta, hogy a magyar kormány támogatásának köszönhetően hamarosan megnyílhat az első belvárosi templom a hívek számára.

Andrea Carradori, a Szent Szív Testvérület perjele, aki személyesen fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy segítséget kérjen, köszöntő beszédében hangsúlyozta: „Európa jövőjét egyedül az szolgálhatja, ha visszatalál keresztény értékeihez, melyek ma is a legfontosabb közösségteremtő erőt jelentik egy település és egy ország számára. Ehhez pedig arra van szükség, hogy ugyanazzal a természetességgel állítsuk helyre Isten házát egy földrengés után, mint ahogy ezt saját hajlékunkkal is tennénk.”

A perjel továbbá örömének adott hangot annak kapcsán, hogy Magyarországon a keresztény öntudat erősen él az emberekben, és a nép büszkén vállalja keresztény mivoltát. Köszönetet mondott a segítségért magyar kormánynak és Orbán Viktor miniszterelnöknek, akit érdemeinek elismeréseképpen a nemzetközi Regina Elena, regina della carità díjjal jutalmaztak. Köszönetet mondott emellett Habsburg-Lotharingiai Eduárd szentszéki nagykövetnek is, aki az utóbbi időben kétszer is felkereste Tolentinót.

Szijjártó Péter külügyminiszter látogatása során találkozott a térségben élő magyar közösséggel is.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria