A nagyváradi egyházmegye ministránsai készülnek a római találkozóra

Külhoni – 2018. július 8., vasárnap | 16:28

A püspöki palota dísztermében találkoztak a nagyváradi egyházmegye főpásztorával július 5-én azok a ministránsok és kispapok, akik az egyházmegyét képviselik a Ministránsok Nemzetközi Szövetsége által szervezett római ministránszarándoklaton július 29. és augusztus 4. között.

Az egyházmegye különböző plébániáról érkező ministránsokat Böcskei László megyéspüspök fogadta, lelkileg felkészítve őket a római eseményre, amelynek csúcspontját a Szentatyával való találkozás jelenti kedden, július 31-én.

A Coetus Internationalis Ministrantium (CIM) a ministránspasztorációban dolgozókat és az érdeklődést mutatókat összefogó nemzetközi szövetség, amelyet 1960-ban alapítottak, és számos európai ország – köztük Magyarország és Románia is – képviselteti magát benne.

A CIM fő célja a ministránsmunkában érdekelteknek lehetőséget adni a tapasztalatcserére, a továbbképzésre és nemzetközi kapcsolatok létesítésére. Háromévente nemzetközi ministránszarándoklatot szerveznek Rómába. Fiatalok tízezreinek nyílik ezzel lehetősége arra, hogy szolgálatuk örömét ünnepeljék, miközben feledhetetlen világegyház-tapasztalatban van részük. A ministránsok a zarándoklat befejeztével feltöltődve és megerősödve térnek vissza egyházközségeikbe és „kis misszionáriusokként” odaadóan munkálkodnak a remény, a szeretet és a hit növekedésében.

Az előkészítő találkozón a zarándoklat lelkiségéről beszélt a főpásztor, bátorította a ministránsokat, hogy nyitott szívvel és szemmel vegyenek részt a nemzetközi eseményen, lélekben gazdagodva térjenek haza, és még lelkesebben végezzék az oltár körüli szolgálatukat. Felhívta a figyelmet arra, hogy senki sem önállóan vesz részt a találkozón, hanem egy csoportként az egyházmegyét képviselik, ennek tudatában legyenek jelen és cselekedjenek a zarándoklaton.

A megyéspüspök beszélt a mottóról is: „Keresd a békét és járj a nyomában!” (Zsolt 34,15b), hangsúlyozva azokat a lehetőségeket, amelyek által a ministránsok a béke keresőivé és követőivé válhatnak. Szervezési szempontokról is szó esett, Vakon Zsolt püspöki titkár, ifjúsági lelkész, a zarándoklat főszervezője ismertette a ministránsokkal a zarándoklat célkitűzését, illetve az utazás részleteit.

A püspöki palotától a vártemplomhoz zarándokoltak a ministránsok, Szent László egykori sírja helyéhez, ahol az egyházmegye elöljárójának vezetésével elimádkozták a Szent László-litániát.

A 46 ministráns izgalommal várja a zarándoklatot, néhányan közülük három év után visszatérnek Rómába, mások első alkalommal vesznek részt ilyen eseményen, mindenki a Ferenc pápával való találkozásra vár a legjobban. Július 29-én indulnak busszal az örök városba, ahol Ferenc pápa mellett más országokból érkező társaikkal is találkoznak, és megismerhetik kétezer év kultúráját és vallási hagyományait. A zarándoklatra Böcskei László megyéspüspök is elkíséri a ministránsokat. A Szentatyával való találkozón kívül a programban szerepel a magyar zarándokok szentmiséje és több szent helyet is felkeresnek.

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria