Szent Erzsébet-napi imádság és ételosztás Szatmárnémetiben

A Szent Erzsébet-napi megemlékezésen Solomayer Sándor, a szatmárnémeti Szent János apostol-egyházközség plébánosa az Árpád-házi királylány alakjára és példájára utalva a segítségnyújtás fontosságáról beszélt.

Alapvető kötelességünk, hogy segítsünk. Sokan olyan kifogásokkal élnek, hogy nincsen kedvük, idejük, nem értenek hozzá, nem tudnak segíteni. Ezek nagyon gyenge érvek – mondta a szatmárnémeti plébános. – Mindenkinek, aki Jézust követi, kötelező a segítségnyújtás. Úgy is mondhatnánk, hogy a segítségnyújtás a kereszténység alapprogramjának része, enélkül üres és vérszegény. Amin lehet vitatkozni: hogyan és kit támogassunk, hiszen nem tudunk mindig és mindenkinek segíteni. Szent Erzsébet azzal és akkor segített, amivel és amikor kellett. Gyermekkorától élelemmel, ruhával, törődéssel, a betegek ápolásával volt elfoglalva.

Ki kell lépnünk komfortzónánkból, áldoznunk kell kényelmünkből, hogy valóban segíteni tudjunk. Amikor valakinek segítünk, nemcsak valamilyen munkát végzünk el, nemcsak valamit odaadunk, hanem engedjük, hogy a másik ember nyomora megérintsen minket belülről; nemcsak a komfortzónánkból lépünk ki, hanem a másik embert beengedjük az életünkbe, így ő olyat tehet velünk, amit a hozzánk közel állók sem képesek megtenni – fogalmazott Solomayer Sándor. – Amikor Árpád-házi Szent Erzsébet a saját ágyába fektetett egy leprást, ezt élte meg.

A szenvedőnek arra van szüksége, hogy emberként kezeljék és szeressék, erre minden anyagi segítségnél jobban rászorul. Amikor segítünk, kölcsönös adás és kapás történik – ez sokkal több, mint ha kedvesek vagy megértők vagyunk a rászoruló emberekkel.

Szent Erzsébet megélte a segítségnyújtás harmadik és legmélyebb fokát, amikor a férje halála után mindent elhagyott, és osztozott a szegények nyomorában – fogalmazott a plébános. – Ezt úgy is nevezhetnénk, hogy a szeretet hasonulása, amikor a másik iránti szeretetből a külső dolgokban is hasonlóvá válunk vele, ahogyan ő él. Jézus is ezt tette velünk, amikor emberré lett; újból és újból ezt teszi velünk, amikor az Eucharisztiában nekünk adja önmagát.

Szent Erzsébet 2018-ban ezt üzeni: a másik embernek segíteni és a másikat szeretni nem egy opció a sok közül, hanem kötelesség. Amikor segítünk, lehet egy munka, amit elvégzünk, de lehet kölcsönösség is, amikor a szívünket nyitjuk meg, és a másikat is befogadjuk. Ugyanígy: segítségnyújtás lehet az életünk megosztása is a rászoruló emberrel. „Azon az úton, amelyen Szent Erzsébet járt, még bőven van mit fejlődnünk.”

A rendezvényen elhangzott Szentimrei Jenő Szent Erzsébet legendája című verse; ezt követően a jelenlévők – a segítő közösségek, intézmények képviselői és a szatmári hívek, polgárok – rózsákat helyeztek el a Szent Erzsébet-szobor talapzatánál. Közös imádsággal, Solomayer Sándor plébános áldásával és a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum diákjainak énekével ért véget a megemlékezés.

Az egyházmegye karitatív intézményei, segítő közösségei ezt követően a város négy pontján – a Boldog Scheffler János Központ munkatársai a Toamnei utcában; a karitászmunkatársak a Târnavei sétányon; a kórház-pasztorációs iroda, a pasztorális iroda és a plébániai szeretetszolgálatok tagjai a Ion Ghica utcában; a Máltai Szeretetszolgálat szatmári munkatársai pedig az Ostrovului utcai tömbházaknál – osztottak meleg ételt.

Szent Erzsébet emléknapjához kapcsolódóan több esperességben – Túrterebesen, Krasznabélteken, Máramarosszigeten és Nagybányán – is szerveztek ételosztást.

Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír