A szegények világnapja Nagybecskereken – A gyermekek is gyűjtöttek a rászorulóknak

Külhoni – 2017. november 21., kedd | 16:25

A szegények első világnapján, november 19-én Német László SVD nagybecskereki megyéspüspök mutatott be szentmisét a nagybecskereki székesegyházban.

A Nagybecskereki Egyházmegyében ezen a napon minden szentmisén felolvasták a Szentatyának a szegények első világnapja alkalmából írt üzenetét, míg a hittanosok az oltárok elé helyezték adományaikat.

Német László püspök az üzenetből kiindulva rámutatott, ahogy nő a föld népessége, úgy nő azok száma, akik mind mélyebb és mélyebb szegénységbe süllyednek.

Nálunk, itt a Bánátban vagy Szerbiában az a szegény, aki nem tudja kifizetni a villanyszámláját, nem tud tűzifát venni a télre, nem tudja kifizetni az orvosságait, vagy nem rendszeresen eszik, s a gyermekeknek nincs téli és nyári ruhájuk, szinte mindig ugyanabban vannak. Ferenc pápa azonban rámutat, hogy a szegénység hihetetlenül rosszabb helyzet, mint csupán ezek a dolgok, abban is megjelenik, hogy az embereket kirekesztik, nem engedik meg nekik, hogy fejlődjenek – hívta fel a figyelmet a szónok. – Olyan szegénység is létezik, hogy nincsenek iskolák, ezért a gyerekek soha nem tanulnak meg írni, és nincs is lehetőségük, hogy ebből kilépjenek, mert senki nem foglalkozik azzal, hogy  számukra iskolákat létesítsen.

A főpásztor arról is beszélt, hogy a világ körülbelül 7,5 milliárd lakosából 2 milliárdnak nincs lehetősége vízhez jutni. 

Nagybecskereken nagy problémánk van a vízgyárral, hogy sárga meg büdös víz jön a csapból, de vannak emberek, akik órák hosszat gyalogolnak, csak hogy egy vödör vizet tudjanak hazavinni a legfontosabb feladatok elvégzéséhez, főzni vagy mosakodni. Rengeteg menekült vagy migráns azért kel útra, mert ott, ahol eddig éltek, nem lehet többet megélni: nem terem meg semmi, nincs víz, nincs lehetőség jobb jövőre – mutatott rá a püspök.

Hogyan állunk mi a szegénységhez, amely mindig is velünk lesz? Ferenc pápa két ötletet ad, hogy keresztényként hogyan tudunk továbblépni, és ezzel a valósággal szembenézni. Először is azt mondja, hogy a szegényekkel találkoznunk kell.  A püspöki házat sokan felkeresik, becsöngetnek és segítséget kérnek. Ilyenkor, megvallom őszintén, néha felmegy a vérnyomásom, de nagyon fontos sokszor egyszerűen csak meghallgatni ezeket az embereket. Merjünk velük beszélgetni, megkérdezni tőlük, mi az, ami szegénnyé teszi őket – biztatott Német László. – Nem a nincstelenség a szegénység legnagyobb átka, hanem hogy lelkileg úgy érzik, ki vannak zárva a társadalomból, lenézik őket; vagy más sebeket hordoznak, amelyeket meleg emberi pillantással vagy öléssel oldani leheti.

Ferenc pápa arról is beszél, ne felejtsük el, hogy hívők vagyunk, és nagyon fontos, hogy imádkozzunk, kapcsolatot tartsunk a Teremtővel, ennek az imának a fényében nézzünk rá a kultúrára, amelyben élünk – folytatta a főpásztor. – Ezt pedig nagyon jellemzi a selejt és a pazarlás. Tanuljunk meg valamit félre is tenni, spórolni is és vigyázni, hogy az életünkben legyen meg minden, ami kell, de nem mindenáron mindig több és több. 

A szegények világnapjára szeptember óta készültek az iskolás gyerekek egy második alkalommal meghirdetett akcióval: karitászos kartondobozba gyűjtöttek ajándékokat.

Az általános iskolás hittanosok, valamint a Szathmáry Karolina Kollégium növendékei a püspök kezébe adták perselyeiket, amelyeket Sándor Zoltán székesegyházi diakónus helyezett az oltár elé. Első alkalommal kapcsolódtak be az akcióba a különleges nevelési igényű gyermekek is, akik szüleikkel és tanítónőjükkel, Kovács Irénnel vettek részt a szentmisén. Gyuris László plébános irányításával ők vitték az oltárhoz a felajánlási adományokat.

A nap folyamán a nagybecskereki plébánián az özvegyek és egyedülállók számára szerveztek találkozót, akikért Árpád-házi Szent Erzsébet közbenjárását kérték.

Forrás és fotó: Nagybecskereki Egyházmegye

Magyar Kurír
(asz)

Kapcsolódó fotógaléria