A Romániai Máltai Szeretetszolgálat országos találkozója Temesváron

2019. március 13., szerda | 11:41

A Romániai Máltai Szeretetszolgálat országos találkozóját március 8. és 10. között rendezték meg Temesváron. A rendezvény záró szentmiséjét Pál József Csaba megyéspüspök mutatta be a piarista templomban.

A temesvári találkozóra a Romániai Máltai Szeretetszolgálat tizenhét filiájából és fiókszervezetéből érkeztek vezetők, ifjúsági és regionális csoportvezetők. A szervezet országos vezetőségéből jelen volt Dénes Mihály elnök; Tischler Ferenc főtitkár; Palai Kristóf görögkatolikus alelnök; Kovács Péter, az egyesület orvosa; Hegedüs Gergő, a Romániai Máltai Ifjúság vezetője; valamint az igazgatótanács tagjai: László Lajos, Fari Palkó Ilona és László Erika.

A rendezvény első napján az ifjúsági csoportvezetők beszámoltak az országszerte – többek között Nagybányán, Szatmárnémetiben, Bukarestben, Sepsiszentgyörgyön, Brassóban és Setétpatakon – szervezett változatos programokról: melyek között ifjúsági tábor és nyári fesztivál, csoportvezetői tanfolyam, kórusfesztivál és sportesemények szerepeltek – a „katolikus misszió mint közösségépítő erő” projekt keretében.

Másnap a szervezet stratégiáján dolgoztak, meghívott szakértők irányításával. Az elemzői, tanácsadói munka feltárta a szervezet erősségeit és gyengéit; megfogalmazódott egy újabb találkozó szervezésének szükségessége, amikor a résztvevők kijelölhetik azon fontos lépéseket, amelyek közelebb viszik őket a kitűzött célhoz: egy erős, nemzetközileg elismert, professzionálisan működő szervezet megteremtéséhez.

Bemutatták a szeretszolgálat mozgó játszótérprojektjét: olyan mikrobuszt terveznek, amelyben felfújható légvár, focikapuk és -labdák, társasjátékok, színes ceruzák, ugrókötél és sok-sok egyéb játékszer található. E kisbusszal két szociális munkás és a technikus szakember azokat az elszigetelt településeket keresi fel, ahol nincs játszótér, s miközben a gyerekek játszanak, a máltai szervezet munkatársai a felnőttekkel a helyi közösséget érintő nehézségekről beszélgethetnek.

A program végén arra kérték a jelenlévőket, hogy egy-egy mondatban foglalják össze élményeiket. A találkozó résztvevői a következőket emelték ki: család, hit, ötletek, problémamegoldás, építés, hatékonyság, kitartás, siker, ideálok, bizalom, bizakodás. A legtöbben a főtitkárság, a filiák és a fiókszervezetek közötti szorosabb együttműködést, a csapatmunkát, a tapasztalatok megosztását, az információáramlást, egymás segítését, illetve a média felé történő fokozottabb nyitást tartották a legfontosabbnak.

A rendezvény záró szentmiséjét Pál József Csaba megyéspüspök mutatta be a temesvári piarista templomban, Buciuman Gheorghe Traian türi plébános és Kocsik Zoltán, a piarista templom igazgatója koncelebrálásával.

„A szeretetszolgálat minden keresztény ember küldetése, és a romániai máltai közösség ebben utat mutat” – hangsúlyozta bevezetőjében a főpásztor. Külön üdvözölte a szervezet vezetőségét, az ifjúsági csoportok képviselőit, valamint a zenei szolgálatot végző temesvár-erzsébetvárosi énekkar tagjait.

Nagyböjt első vasárnapjának evangéliumához kapcsolódva Pál József Csaba kiemelte: léteznek olyan kísértések, amelyekkel a szociális tevékenységet folytató, segítséget nyújtó emberek is szembesülhetnek; jó, ha megfogalmazzuk, egyes szám első személyben, konkrétan, hogy miben vagyok én bűnös, miből akarok megtérni; mi az, amiben kérem Isten segítségét, hogy megváltoztassam az életem.

Mindezt azért tegyük, hogy megújuljon az életünk, hogy szebb élettel, közösségileg összefogva, egymást szeretve, egymást szolgálva jobban tudjuk szolgálni embertársainkat és jobban tudjuk építeni Isten országát – hangzott el a püspök homíliájában.

Forrás: Romkat.ro

Fotók: Gerhardus.ro

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Külhoni
Vezető híreink – olvasta már?
320-eve-tortent-az-elso-sumegi-csoda
320 éve történt az első sümegi csoda

A Sümegi Csodatévő Szűzanya emlékévéhez kapcsolódva március 15-én Márfi Gyula érsek mutatott be szentmisét a Sarlós Boldogasszony ferences kegytemplomban Reisz Pál ferences házfőnökkel, Nagy József kanonokkal, sümegi főesperes plébánossal, valamint környékbeli papokkal együtt.

12:04
csak-azok-kepesek-vedelmezni-akik-szeretettel-szolgalnak-ferenc-papaert-adtak-halat-budapesten
Csak azok képesek védelmezni, akik szeretettel szolgálnak! – Ferenc pápáért adtak hálát Budapesten

Ferenc pápa megválasztásának hatodik évfordulója alkalmából Michael August Blume érsek, apostoli nuncius ünnepi hálaadó szentmisét mutatott be magyar nyelven, Szent József főünnepén, március 19-én a budapesti Szent István-bazilikában.

2019. március 19., kedd