Áldásvárás – A velünk közösséget vállaló Isten fiát fogadjuk be

2018. január 6. szombat 13:00

A Vasárnap hetilap 2018-as első számában kétoldalas összeállítást közöl a házszentelés szentelményéről, különböző régiók változó szokásairól. Az alábbiakban ennek egy részletét, Fórika Balázs „Házszentelés régen és ma” című írását olvashatják.

Házszentelés Bálványoson

Gyermekkoromban a házszentelés valóságos családi ünnep volt, szinte olyan érzéssel ébredtünk, mintha vasárnap lett volna. Vártuk a pap bácsit és az áldást. Kitakarítva a ház minden sarka, rend mindenütt, az udvar, a járda, a kapu eleje elseperve, hogy a pap bácsi és kísérete ne kelljen a sokszor térdig érő hóba utat taposson… Egy-két egyháztanácsos is elkísérte a Jézus áldását elhozó papot. Előbb a csengettyűsök érkeztek nagy zajjal, de illedelmesen, örömmel, szép verssel, majd közölték: mindjárt itt a pap bácsi!

Elöl jött a (legalább) két ministráns, szintén csengettyűszóval jelezve az érkezést, utánuk a pap, majd a felnőtt kíséret tagjai. – Láttuk az Úr csillagát napkelet felől, és eljöttünk, hogy imádjuk őt! – mondták felváltva a ministránsok, majd utánuk belépett a pap bácsi Békesség e háznak! köszöntéssel, mire a kíséret ezt válaszolta: És a benne lakóknak!

Mialatt a pap szenteltvízzel meghintette a szoba minden sarkát, valamint az asztalra kitett pohárban, kancsóban lévő vizet, ezt az imát mondta: „Áldd meg, Uram, ezt a házat és minden lakóját, legyen ebben békesség, boldogság, egészség, Isten-szeretet, törvénytisztelet, hálaadás a kapott javakért… és ez az áldás szálljon le és maradjon e házon és minden lakóján Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.”

Majd közösen (a család térden állva) elimádkoztuk a Miatyánkot, Üdvözlégyet, megcsókoltuk a virágkoszorúval díszített keresztet. Csak ezután következett a „civil” üdvözlés, kézfogás, a szülők, gyermekek kikérdezése. Amíg ez folyt, a család egyik felnőtt tagja az egyháztanácsosokkal diszkréten intézte az egyházi hozzájárulást (kepét), a kosárba friss tojás is került, majd jött az elmaradhatatlan diós, mákos kalács, aranydió, alma, a ministránsok kapták a megszentelt karácsonyfáról az első szem cukrot, utánuk mi, házi gyerekek is kaptunk egy-egy szemet. A kántor vagy az őt helyettesítő egyháztanácsos krétával felírta az ajtófélfára: CMB + az évszám feliratot (két számot a betűk elé, kettőt utána, a kereszt jelével elválasztva – mi ezt sosem „plusz”-nak tudtuk).

Az üdvözlés és jókívánságok után, égő gyertyával kikísértük a pap bácsit a kapuba. (Ha be voltunk osztva csengettyűsnek, katonásan öltözködtünk, hanyatt-homlok rohantunk, hogy tisztségünket becsülettel elláthassuk.) Ha otthon maradtunk, a nap többi része olvasással, felejthetetlen családi beszélgetéssel, játékkal telt el. Varázslatos, ünnepi hangulat, nyugalom jellemezte e napot. Édesanyám a megszentelt vízből megtöltött egy kisebb üveget, egy keveset beleöntött az ivóvizes edénybe, a maradékkal édesapám kiment az istállóba és az állatok ivóvizébe öntötte bele. Így minden megszentelődött, és arra is emlékszem, hogy erre a megszentelt állapotra napokig komolyan vigyáztunk…

Amennyire visszaemlékszem, bár szülőfalum jókora területen fekszik és nagyon szétszórt szerkezetű település, mindig délelőtt volt a házszentelés, nem emlékszem, hogy a késő délutánba belenyúlt volna. Később, ahogy kántor lettem, bár szintén faluhelyen, nagyjából ugyanolyan formában folyt a házszentelés, mégis sok minden megváltozott már. Néhány év leforgása alatt a családok nagy része ismerős volt, de tekintettel a sokkal nagyobb napi adagra (gyakorlatilag egy nap egy nagyobb falurészt vagy két kisebbet lehetett lefedni, de így is sokszor megsötétedtünk), gördülékenyebben kellett haladnunk. A rendszerváltás után türelmetlenebbek lettek az emberek, ha sokat kellett várakozniuk a papra, már diszkréten szóvá is tették.

Az egyháztanácsosok pontosan megszervezték, ki meddig kíséri a szent keresztet és a papot, kinél ebédelnek, ha nagyon kinyúlik a program, hol fejezik be, melyiküknél lesz a vacsora.

Városra kerülve a házszentelés módja ugyanolyan, annyi különbséggel, hogy az itt eltöltött több mint két évtized alatt az emberek jó részét ismerem (katolikust, más vallásút). Megér(het)tem és megéltem a diktatúra éveit, megtapasztalhattam a megtartó, éltető vallásosság megannyi formáját. Az évek során módomban állt végigkísérni az átalakulásokat, akár egyénekre, akár közösségekre lebontva. Ezt a metamorfózist a fontos életstációkon (születés, keresztelés, elsőáldozás, bérmálás, házasságkötés, temetés) végigkísért állapotfelméréseken szűrtem le magamnak. Ahogy a világ, úgy az ember és a környezete, közössége is nagyot változik az idő teltével. Városon is van hozzácsatolt falurész, létezik cigányszer, kettő is. Mindkét kolóniában ugyanazt tapasztalom, akár a három évtizeddel ezelőtti falusi cigányszer esetében: a vallásos hagyomány tiszteletének, megtartásának tekintetében náluk szinte semmi nem változott. Sok esetben példát is statuálhatnának.

A házszentelések alakalmával tapasztalható szokás- és magatartásformákat a következőképp summáznám: az idő teltével, a tanult, világjárt emberek szaporodásával a szokások, hagyományok megőrzése nagyon meglazult, sok helyen még ott az asztalon, a szomszéd szobában az előző napi „buli” nyoma, néhány ember türelmetlenül, hátratett kézzel várja, „most mi fog itt történni?”, majd hirtelen zsebéből előkapar egy bankót, egyik kezét kézfogásra, másikat a pénzzel nyújtja („Tessék, itt van, vegyétek s menjetek…”). A vallási analfabetizmus jelei egyre gyakrabban mutatkoznak, előkerülnek azok az unokák (pizsamásan), akik az anyaországban vagy nyugatabbra születtek (a nagymami hazahozta megkereszteltetni), most hazaugrottak mamához, amíg a szülők valamelyik szigeten „karácsonyoznak-szilvesztereznek”… Ezek a gyermekek/fiatalok önhibájukon kívül fura helyzetbe csöppentek, olyan dolgok történnek körülöttük, amelyekről fogalmuk sincs, nemegyszer szemmel láthatóan röstellik magukat, ők sem tudják, miért. Micsoda öröm, mennyi szép lelki élmény gazdagíthatná cseperedő, kíváncsi lelküket! De valaki/valakik megfosztották őket ettől a pótolhatatlan élménytől (is).

A hajsza következményeként egyre több az olyan lakás, ahová a szomszédasszony engedi be a szent keresztet, mert a háziak még nem értek haza külföldről, esetleg már dolgoznak… Szerencsére – ez az egészséges többség – a házszentelés manapság is élmény, ünnep, hagyomány. Égő gyertyával, fehér abrosszal, a falról levett feszülettel, az asztalon pohár vízzel, süteménnyel várnak, tiszta lakásban, szép ruhában, ünneplő lélekkel, áldásnak és közös imádságnak örvendő szívvel. Az öröm beragyogja a tősgyökeres városi polgár, a távoli kicsiny faluból beköltözött ember lakását egyaránt. Apró részletekben: a pohár vízben, az aszparágusszal vagy virágszirommal díszített keresztben és a kézfogás melegségében, az érkezéskor, a közös ima idején és a távozáskor tanúsított magatartásban, kifejezésekben sejlenek fel a gyökerek, ilyenkor jön elő az emlékezetből egy-két nagyon régi hangélmény, illat, felelevenednek arcok, amelyeket már csak elfakult, sárga fényképen láttam. Valaha, régen.

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Külhoni
Címkék: ünnepek
Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-iquiqueben-kezdjuk-el-mi-csodat-jezus-majd-befejezi
Ferenc pápa Iquiquében: Kezdjük el mi a csodát, Jézus majd befejezi!

Chilei látogatásának utolsó napján, január 18-án a Szentatya a Kármelhegyi Boldogasszony, Chile anyja és királynője tiszteletére mutatott be szentmisét.

2018. január 18. csütörtök
lelki-kozossegben-zarandokvonatok-segitsegevel
Lelki közösségben – Idén is indulnak zarándokvonatok Csíksomlyóra és Częstochowába

Egyre népszerűbbek a Misszió Tours Utazási Iroda és a MÁV-START együttműködésében indított vonatos zarándokutak. Az idei járatokról Budapesten, a Nyugati pályaudvar Királyi várótermében tartottak sajtótájékoztatót január 18-án.

2018. január 18. csütörtök