Alsóőrön találkoztak az Ausztriában szolgáló magyar papok

Külhoni – 2018. január 16., kedd | 13:00

Ünnepi szentmisével kezdődött az Ausztriában szolgáló magyar és magyarul beszélő papok találkozója január 10-én a burgenlandi Alsóőrön (Unterwart). Az összejövetelre tizenkét lelkipásztor érkezett, akik a szentmise után Őriszigetre (Siget in der Wart) és Felsőőre (Oberwart) látogattak el.

Az Ausztriában szolgáló magyar származású és magyarul beszélő papok találkozóját minden évben vízkereszt ünnepéhez közeli időpontban szervezik meg. „Tizenketten vagyunk ma itt, mint az apostolok, Jézus pedig itt van az Oltáriszentségben” – mondta köszöntőjében Pál László, a Kismartoni Egyházmegye (Diözese Eisenstadt) általános helynöke, a találkozó szervezője.

Az idei magyar papi találkozó szentmiséjének főcelebránsa Vencser László, az ausztriai idegen nyelvű pasztoráció országos igazgatója volt. Köszöntőjében kifejtette: évente egyszer Kismartonban találkoznak, 2011 óta pedig más-más településen gyűlnek össze, hogy a hívekkel együtt ünnepeljék az Eucharisztiát.

A részt vevő lelkipásztorok hangsúlyozták: számukra a magyar papi találkozó egymás és közösségük erősítését is jelenti. Pál László arról beszélt, hogy ez a szentmise nemcsak az alsóőriek számára volt kivételes alkalom, hanem számukra is, mivel ilyen sokan még soha nem voltak ezen az összejövetelen.

„A magyar nyelvű közösségeknek egyre több tagjuk van a vendégmunkások miatt, akik Magyarországról, Erdélyből, Felvidékről, Délvidékről érkeznek Ausztriába – mondta el Pál László. – A kérdés az, hogy meddig lesznek még magyar papok. Jelenleg több magyar lelkész félállásban dolgozik, német nyelvű plébániája mellett látja el a magyar papi szolgálatot.”

A szentmise végén a Boldogasszony Anyánk kezdetű egyházi ének csendült fel az alsóőri templomban; majd Őriszigetre és Felsőőrre látogattak a résztvevők.

Forrás és fotó: Volksgruppen.orf.at

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria