Az egyházmegyében szolgáló szerzetesek találkozója Nagybecskereken

Külhoni – 2019. február 7., csütörtök | 10:50

A megszentelt élet napja alkalmából február 3-án, vasárnap nagybecskereki rendházukban látták vendégül az egyházmegye területén szolgálatot teljesítő szerzeteseket a Boldogasszony Iskolanővérek.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A találkozón részt vevő tizenhárom szerzetes hálát adva, Istent dicsőítve kezdte a délutánt. Ezt követően megbeszélést tartottak az egyházmegyei zsinati dokumentumokról.

*

A Nagybecskereki Egyházmegye területén egyetlen férfiszerzetesrend sem rendelkezik rendházzal.

A szaléziak 1965 óta állandó lelkipásztori kisegítést végeznek Muzslyán; ellátják Erzsébetlak, Écska és Lukácsfalva híveinek lelkigondozását is. A szlovén rendtartományhoz tartoznak. Ketten közülük – Tratnjek Stanko SDB és Jelen Janez SDB – szülőhazájukban is szolgálták a híveket, mielőtt Muzslyára helyezték volna őket. Stanko atya a közösség plébánosaként ment nyugdíjba – volt püspöki tanácsnok, a hívek lelkigondozása mellett felépíttette a téli kápolnát, a hittantermeket és a Savio Szent Domonkos-templomot; nyugalmazott lelkipásztorként imáival segíti a közösséget. Janez atya a betegek püspökségi gondozója, börtönlelkész, az elesettek, elhagyottak, romák barátja; a Hírvivő és Zvonik katolikus lapok rendszeres tudósítója. Kalapis Stojan SDB, a plébános, Erzsébetlak szülötte – anyanyelvén, a bolgáron kívül beszéli környezete nemzeti közösségeinek nyelvét és néhány világnyelvet; a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség alapítója, az Emmausz fiúkollégium igazgatója. Varga Zoltán SDB Muzslya szülötte – középiskolai tanári pályáját a szerzetesi élettel cserélte fel; sokat foglalkozik a fiatalokkal, a rászorulókat matematikából és fizikából szeretettel korrepetálja, aktívan részt vállal a vajdasági magyar cserkészek munkájában.

A jezsuiták a magyar provinciához tartoznak; állandó lelkipásztori kisegítést végeznek Bánátban. Sóti János SJ, a Máriás Papi Mozgalom vezetője, 1989-ben vette át a beodrai plébániát, Bocsárt és Töröktopolyát, ahol a Mária-kegyhely őre; 2002-től törökbecsei plébános, 2011-től plébános Törökkanizsán és Oroszlámoson, a szabadkai teológiai katekétikai intézet tanára. Segítője Novák Vince SJ testvér, aki a hívek lelkigondozása mellett kiemelt szerepet vállal a fiatalokkal való foglalkozásban.

Német László SVD az Isteni Ige Társasága magyarországi tartományának tagja – 2008-as püspöki kinevezésével a verbita rend is jelen van az egyházmegye életében. Elias Ohoiledwarin SVD 2015 óta végez kisegítő szolgálatot Bánátban – a Nagybecskereki Egyházmegye ministránsreferense, aktívan részt vesz az ifjúság és a hittanosok pasztorációjában; találkozókat, táborokat szervez; Nagybecskereken lelkész, Szentmihályon plébániai kormányzó.

A Boldogasszony Iskolanővérek nagybecskereki rendházában leánykollégium működik, melynek életre hívója és hosszú éveken át vezetője, Gizella nővér Muzslyán él, aktív részt vállalva a fiatal lányok nevelésében. Cecília nővér Nagybecskerek, Szentmihály, Nezsény és Torontálvásárhely hitoktatója; számos egyházmegyei program szervezője, táborok és foglalkozások vezetője. Julianna nővér a kollégium vezetőjeként elsősorban a középiskolás korosztály nevelője, vallási és nemzeti identitásának őrzője. A kikindai rendházban Bernadette nővér kántorként vállal részt a közösség életében; Alix nővér aktív imahátteret biztosít a közösségnek és egykori hittanosainak.

Forrás és fotó: Nagybecskereki Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria