Az olaszországi magyar főlelkész várja a híveket a magyar misékre a Szent Péter-bazilikába

2018. december 25. kedd, 15:04

Németh László pápai káplán, olaszországi magyar főlelkész beszámolóját adjuk közre.

Az ünnepek miatt december 18-án tartottuk a 2018-as év utolsó kedd reggeli magyar szentmiséjét a Szent Péter-bazilika altemplomában lévő magyar kápolnában.

Az idén is szép számmal jöttek zarándokok a szentmisékre, egyénileg és csoportosan, Magyarországról és a határon túlról, a Felvidékről és Erdélyből. A romániai püspöki konferencia ad limina látogatása alkalmából november 6-án az erdélyi magyar püspökök testületileg mondták a kedd reggeli szentmisét. Az év során kedd reggeli szentmisét mondott még a kápolnában Böcskei László nagyváradi megyéspüspök és Pápai Lajos nyugalmazott győri püspök. Volt olyan kedd, amikor csak egy hívő vett részt a szentmisén, más alkalmakkor meg kicsinek bizonyult a kápolna, olyan sokan voltak. Szeptember végén a Szécsényből érkezett Erkel Ferenc kórus tette énekével széppé a szentmisét.

Minden héten megemlékezünk a hét magyar szentjéről, ezek közül kiemelném, hogy decemberben első alkalommal kértük a kápolnában Boldog Brenner János vértanú pap közbenjárását. Büszkeséggel tölt el, hogy a szentek sorába emelték VI. Pál pápát, akinek a kápolna létesítésének lehetőségét köszönhetjük. A szent pápa első ábrázolása a Szent Péter-bazilikában a kápolnánkban látható, a magyar származású Amerigo Tot 1980-ban alkotott féldomborművén.

2019-ben az első kedd reggeli szentmise január 8-án lesz. Jövőre is minden kedden reggel szeretettel várom a Rómába érkező egyéni és csoportos zarándokokat, turistákat a kedd reggeli magyar szentmisére. A bazilikában az altemplomba vezető lépcsőnél szoktunk gyülekezni, és 8 órakor együtt megyünk le az altemplomba. Gondolni kell arra, hogy a biztonsági ellenőrzés miatt időbe telik bejutni a bazilikába. A paptestvérek, akik koncelebrálni szeretnének, a sekrestyében ölthetik fel a liturgikus ruhát. Csoportok érkezését előre be kell jelentenem, ezért kérem azok jelzését az e-mail címemre: italiamissiohu@gmail.com vagy telefonon: 00 39 348 7952165.

Jöjjünk minél többen imádkozni a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére szentelt kápolnába – önmagunkért, családjainkért, Egyházunkért, édes hazánkért, a határon túl élő magyarokért, és a világon szétszóratásban élő magyar testvéreinkért!

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Külhoni
Vezető híreink - olvasta már?
zarandokvonat-indul-csiksomlyoi-papai-misere
Zarándokvonat indul a csíksomlyói pápai misére

A Misszió Tours Utazási Iroda május 31-én buszokat és zarándokvonatot is indít Csíksomlyóra, a pápai szentmisére. A részletekről Budai László ügyvezetővel beszélgettünk.

18:15
bator-botond-hargitafurdoi-palos-szerzetes-csiksomlyoi-papalatogatas-sok-meglepetest-okozhat
Bátor Botond hargitafürdői pálos szerzetes: A csíksomlyói pápalátogatás sok meglepetést tartogat

Ferenc pápa romániai apostoli útján június 1-jén szabadtéri szentmisét mutat be a csíksomlyói Mária-kegyhelyen. A pápalátogatásról Bátor Botond pálos szerzetest, volt tartományfőnököt, hargitafürdői elöljáró-plébánost kérdeztük.

12:20