Az „öröm és a félelem napja” – Erdő Péter bíboros vezette a máriaradnai kegyhely jubileumi búcsúját

Külhoni – 2018. szeptember 8., szombat | 20:50

Szűz Mária születése (Kisboldogasszony) ünnepén Erdő Péter bíboros, prímás vezette a zsúfolásig megtelt máriaradnai kegytemplomban a nagybúcsút, a kegykép adományozásának 350. jubileumi évében.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Reggel időben, korán elindulunk. Úgy számoljuk a fotós kollégával, hogy egy órával az ünnepi szentmise előtt a partiumi Máriaradnára érünk. Számításunkat az útvonaltervező is igazolja. A határt átlépve minden simán megy. Arad városát elhagyva hirtelen a forgalom is egyre sűrűsödik, majd időnként az útvonaltervező is jelez: 5-10 percet csúszunk. Amikor már a Zarándi-hegység szőlőtőkékkel tűzdelt vonulatai kéznyújtásnyira kerülnek tőlünk, már csak lépésben haladunk a nemzetközi főúton. Egymást éri az út két oldalán parkoló megszámlálhatatlan személyautó és busz. Tizenöt perccel a szentmise előtt érkezünk a kegytemplom elé, ahol tengernyi zarándokon vágjuk át magunkat, hogy remélhessük, munkánk révén olvasóink az írott szó és kép segítségével lélekben bekapcsolódhatnak a térség legnagyobb múltú búcsújáróhelyének jubileumi ünnepébe.

Amikor Erdő Péter bíboros, prímás vezetésével az asszisztencia – az egykoron ferences barátok által belakott falak közül – kilép a templom előtti területre, éneklő, ünneplő sokaság várja. A bazilikába lépve azt érezzük, nem túlzó a magyar mondás: egy tűt sem lehet leejteni. Bent és kint több ezer zarándok köszönti a papsággal a Szűzanyát. A bazilika ünneplő közössége egy kisebb csodát hajt végre: Vörös-tenger módjára nyílik középen ketté, majd záródik össze, mikor az asszisztencia útját biztosítja az oltárhoz.

A szentélyt Roos Márton, Temesvár nyugalmazott megyéspüspöke és Böcskei László nagyváradi megyéspüspök vezetésével a két egyházmegye papsága tölti meg.

A szentmise az Egyház „anyanyelvén”, latinul zajlik. Emellett a búcsúi liturgián a temesvári egyházmegye hagyományai és valósága is jól érzékelhető: a szentírási részek, a homília, a Miatyánk magyarul, németül és román nyelven hangzanak el. Az itthon szokatlan háromnyelvűség a helyszínen üdítően hat, hiszen a jelen lévő papság és zarándokok mindhárom nyelven, egy emberként válaszolnak, imádkoznak és énekelnek. Egymás kölcsönös tisztelete, kultúrájának elfogadása nem gyengíti, hanem erősíti a jelenlévőket. 

Erdő Péter bíboros ünnepi homíliáját teljes terjedelmében közreadjuk.

Főtisztelendő Püspök Urak, Kedves Paptestvérek, Krisztusban Kedves Testvérek!

1. Még tavaly kaptam Martin Roos püspök úrtól a megtisztelő meghívást, hogy a mai ünnepen, itt Máriaradnán szentmisét mutassak be. Igen örültem a felkérésnek, mert jubileumi év az idei ennek a kegyhelynek a történetében. 350 évvel ezelőtt adományozták az itteni ferences kápolnának azt a kegyképet, amely előtt ma is imádkozunk. 1668 nem is volt olyan régen. A Remondini cég papírra készített nyomatai még sokfelé eredeti szépségükben megvannak. Az itteni kegykép és az egész régió története viszont igencsak fordulatos volt ezekben az évszázadokban. Erdély, a Török Birodalomtól függő vazallus állam volt. A Partium helyzetét a bizonytalanság jellemezte. Hol az erdélyi, hol a török birodalmi közigazgatás érvényesült benne. Azután a fokozatos felszabadulás következett, amely az 1600-as évek végére a török–magyar határt a Maros folyó mentén rögzítette. Ebbe a történetbe illeszkedett a katolikus újjászületés, ennek a nehéz folyamatnak kiemelkedő szimbolikus szentélye a máriaradnai kegyhely. Amikor hálát adunk az utóbbi 350 évért, akkor egyben az isteni gondviselés csodáját ünnepeljük. Különleges ajándék, hogy ma itt együtt lehetünk.

2. A mai szentmisében Kisboldogasszony ünnepének olvasmányait hallottuk. Szűz Mária dicsőséges születését ünnepeljük. Mária születésnapja a régiek szerint egyszerre az öröm és a félelem napja [Kosztolány Sándor, Három szakaszokra osztatott szent beszédek. 2. szakasz, Pozsonyban és Pesten 1800, 21. o.]. Nincs olyan emberi beszéd, amely világosan megmagyarázhatná, sem olyan emberi értelem, amely pontosan felfoghatná a nyomorúságnak, a veszedelmeknek, a gyűlölködésnek, az önzésnek, a háborúknak azt az áradatát, amely az egész emberiséget történetének kezdetétől fogva szinte teljesen elborítja. Elég a híreket hallgatni, elég magára hagyott, beteg, haldokló embereket látogatni, elég a különböző fogyatékkal élő emberek nehézségeit megismerni, a szenvedélybetegek reménytelen állapotával találkozni, hogy az ember igazat adjon a régi bölcsességnek, amely ezt a földet a siralom völgyének mondta. Sokszor az az érzés támad bennünk, hogy valami elhibázott volt már a kezdet kezdetén, hogy az emberi társadalmak valamilyen nagy, közös, ősi bűn terhét hordozzák. Ezért romboljuk le mindig, amit építettünk, ezért találkozunk az értelmetlen gyűlölködés és a bosszú csapdáival, amelyek nemzedékről-nemzedékre terhelik egész népek életét. Ezért érezzük újra meg újra, hogy félresiklott a világ, hogy a környezetünket pusztító és végül a saját életünket veszélyeztető nagy folyamatokat napi önzésünk vagy tehetetlenségünk miatt nem tudjuk megállítani. Sokszor keserűen tapasztaljuk azt is, hogy jók akarunk lenni, kedvesek, szorgalmasak és barátságosak, de napról napra szégyenkezve kell megállapítanunk, hogy már megint nem sikerült.

3. A Biblia a bajok ősforrását az első ember bűnében, a híres eredeti bűnben jelöli meg. Ezt tetézik a történelem során az egymást követő nemzedékek újabb és újabb bűnei. Ezért szomjazott az emberiség a megváltásra, ezért várta a választott nép az Istentől küldött szabadítót.

Szűz Mária születésével megszületett az az ember, aki mentes volt az áteredő bűntől. Születésével felragyogott a remény csillaga, személyében feltűnt a közeledő Krisztus fényének első sugara. Ezért örömünnep Mária születése, ezért kérjük az ő pártfogását minden reménytelennek látszó helyzetünkben.

4. Mária születésnapja a félelem napja is. Jézus maga mondja tanítványainak, hogy benne teljesedett be a jövendölés, mert látták csodáit, mégis gyűlölik őt és az Atyát (Jn 15,24). Föltámadásával és a Szentlélek elküldésével azonban Isten meggyőzi a világot „a bűnről, az igazságról és az ítéletről” (Jn 16,8). Az ítéletről mondja, hogy „a világ fejedelme már megítéltetett” (Jn 16,11). Krisztus halálával és feltámadásával győzelmet aratott a gonosz lélek, a bűn és a halál felett. Ezért fél a gonoszság az igazságtól. Ezért van az, hogy ma is gyakran szinte érthetetlen hevességgel igyekeznek sokan Krisztust gyalázni, vagy alakját eltorzítani. Minden emberi hibán és gyengeségen túl, amitől a hívők sem mentesek, ez a végső oka annak is, hogy a keresztényeket a világon annyi helyen üldöztetés éri. Elég a hírekre figyelnünk, hogy észrevegyük, amit a statisztikák is igazolnak, hogy manapság leginkább a keresztényeket üldözik. Bénultan és tétlenül szemléli gyakran az úgynevezett művelt világ a tömeges gyilkosságokat is, vagy azt, hogy a Közel-Keleten, főként Irakban, de lassanként már Szíriában és máshol is szinte teljesen eltűntek a keresztények. Olyan közösségek, amelyek a bibliai idők óta éltek ősi lakóhelyükön.

A keresztények elleni gyűlöletnek azonban minden emberi magyarázaton túl létezik egy másik oka is, amiről maga Jézus mondta: „Eljön az óra, amikor az, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz vele Istennek” (Jn 16,2). „Ha a világból valók volnátok, mint övéit szeretne benneteket a világ. De mert nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak benneteket a világból, gyűlöl titeket a világ” (Jn 15,19). A gonoszságnak és a gyűlöletnek a hevessége mintha a Krisztus személyétől, szabadító szeretetétől való félelmet mutatná. Ezért nevezzük Mária születésének ünnepét a félelem napjának is.

5. Hol a mi helyünk ebben a képben? – Csakis Szűz Mária és szent Fia, Jézus Krisztus mellett. Ragaszkodásunkat a mindennapokban kell megmutatnunk. Tisztelni kell az emberi életet, szeretni az embert fogantatásának pillanatától a neveltetésen, a munkán, a betegségen, a megfáradt öregségen túl, egészen a természetes halálig. Szeretni kell az emberi közösséget, családunkat, rokonainkat, barátainkat, népünket. Minden nép, minden nyelv, minden nemzetiség a Gondviselés ajándéka, ezért kell megbecsülnünk. De ugyanezért kell tisztelnünk a többi nemzeteket és nemzetiségeket is. Nagy öröm számomra, hogy itt, a máriaradnai kegyhelyen magyarok, németek, románok, horvátok és más közösségek tagjai együtt imádkoznak, jó testvérként együtt kérik közös édesanyánk, Szűz Mária pártfogását. Ezt a pártfogást kérjük a 350 éves máriaradnai kegyhelyre, mindenkire, aki ide zarándokol, Magyarország, Románia, Szerbia és az egész régió minden népére. Legyen ez a kegyhely tündöklő fénysugár, olyan, mint amilyen 1722-ben itt egy éjszakán csodálatosan felragyogott.

Boldogságos Szűz Mária, béke királynéja, könyörögj értünk és az egész világért! Ámen.

* * *

A szentmise végén Roos Márton köszöni meg a prímás szolgálatát. Felidézi Erdő Péter elődjének, Rudnay Sándornak az emlékét, aki oly sokszor zarándokolt el maga is Radnára; itt vette át az érseki palliumot, majd pedig végakarata szerint szívét itt helyezték el, a kegyoltárban. Roos Márton kéri a zarándokokat, és biztosítja róla Erdő Péter bíborost, hogy imáikkal segítik főpapi szolgálatát.

A szentmisét követően a zarándokok körmenetben, énekelve, kérve, könyörögve, hálát adva, legtöbbször térden állva imádkoznak a radnai Szűzanya kegyképe előtt. A templom előtti lourdes-i barlangnál megszámlálhatatlan gyertya ég. Van, aki egyénileg, van, aki közösségben vág neki a hegyre „felmászó” keresztútnak. Így tesz a nagyváradi egyházmegyéből érkezett több száz zarándok is, akik Böcskei László megyéspüspök vezetésével énekelve indulnak neki az útnak.

A templomban időközben a különböző nyelveken beszélő zarándokok számára szoros egymásutániságban kezdődik-folytatódik az ünnep. A kegytemplom előtti területen búcsúsok-árusok lacikonyhásokkal keveredve próbálnak múló ajándékokkal, emlékekkel, élelemmel szolgálni a több ezer zarándoknak.

Hazafele indulva a főút mentén kőbányák mellett visz az utunk: annak jelei, hogy a környéken utak, épületek épülnek. Szívünkben mi is tudjuk, a búcsús szentmiséről, a „sarokkőtől”, Jézustól jövünk. Mi is Őhozzá kapcsolódó kövekként térünk haza otthonainkba, plébániánkra. Kisboldogasszony járjon közben értünk, hogy a kapott kegyelmekkel jó építőelemei lehessünk családunknak, Egyházunknak.

A kegyhely története évszámokban

Az Arad megyei Lippa városhoz tartozó Máriaradna temploma a magyar Mária-kultusz egyik kiemelkedő helyszíne, a Dél-Alföld legfontosabb Szűzanya-kegyhelye. A ma látható templom 18. századi barokk alkotás háromhajós kialakítással, két magas toronnyal. A kolostor zárt belső udvaros négyszöge délnyugatról csatlakozik az épülethez.

A kegyhely története a 16. századba nyúlik vissza. 1520-ban egy özvegyasszony emeltetett kápolnát a mai épületegyüttes helyén. Ezt a 17. század első harmadában felújították. 1668-ban Georg Vričonosa egy olaszországi nyomdából származó képet adományozott a kápolnát szolgáló szerzeteseknek, amely Máriát ábrázolja a kisdeddel. 1695-ben, a lippai vár ostromakor a törökök felgyújtották a kápolnát, ám a kép sértetlen maradt – tulajdonképpen ekkortól számítható a kegyhely története.

Az első búcsújárást már 1709-ben megszervezték Radnára, de az Egyház csak 1750-ben ismerte el mint hivatalos kegyhelyet.

A mai templom alapjait 1756-ban rakták le, felszentelésére 1767-ben került sor. A ferences kolostort is ebben az időszakban építették. 1911-ben a templom mindkét tornyát megmagasították harminc méterrel, így azok ma 67 méter magasak.

Máriaradna császári rangját jelzi, hogy az Itáliából származó, a hajdani tűzvészt csodás körülmények között túlélt kegyképének rokokó foglalatát Mária Terézia magyar királynő utasítására a bécsi udvari ötvös készítette mintegy harminc kilogramm ezüst felhasználásával. A Szűzanya és a kis Jézus koronáját Rudnay Sándor esztergomi prímás ajándékozta a kegyhelynek. A bíboros érsek, aki korábban három évig Erdély püspöke volt, annyira megszerette a nem is az ő egyházmegyéjéhez tartozó kegyhelyet, hogy azt kérte a ferencesektől, halála után ők őrizzék a szívét a kegykép közelében. Ezt az óhaját végrendeletében is megerősítette, úgyhogy azóta is féltve őrzött kincse Radnának a prímás formalinba helyezett szívét őrző ezüst szelence.

1992-ben II. János Pál pápa a máriaradnai kegytemplomnak basilica minor, azaz ’kisebb bazilika’ címet adományozott.

A templom a Temesvári Római Katolikus Egyházmegyéhez tartozik, 2003-ban ugyanis utánpótlás hiánya miatt a ferencesek elhagyták a kolostort és a templomot.

Fotó: Merényi Zita

Kuzmányi István/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria