Szociális civil szervezetek mutatkoztak be a nagyváradi karitász fesztiválján

Külhoni – 2017. június 2., péntek | 14:06

A Caritas Catolica egyházmegyei szervezete első alkalommal rendezte meg Nagyváradon a Szociális Civil Szervezetek Regionális Fesztiválját (SociONGfest) május 29-én.

 

A rendezvény keretében Bihar, Szatmár és Szilágy megyékből összesen 31 szociális szolgáltatást nyújtó civil szervezet mutatta be tevékenységét a nagyváradi főtéren, a Caritas Catolica által indított svájci társfinanszírozású VOLO projekt keretében. 

A hagyományteremtés céljával megrendezett esemény egyik fő célkitűzése volt, hogy az önkéntességet népszerűsítsék és konkrét lehetőségeket kínáljanak fel minden érdeklődőnek, másrészt pedig azt szerették volna megmutatni, hogy mennyire sokrétű és kiterjedt szociális hálózatot alkotnak a régió civil szervezetei.

A rendezvény mozgalmas flashmobbal vette kezdetét a Szent László téren, melynek keretében a Szent Erzsébet és a Szent Márton Idősotthon lakói többtucatnyi nagyváradi középiskolás diákkal együtt tornáztak Orbán Judit kinetoterapeuta vezetésével. Ezt követően az esemény moderátoraként Andra Berce, a VOLO projekt menedzserasszisztense köszöntötte a résztvevőket, majd Nagy Hortenzia projektmenedzser, a Caritas Catolica munkatársa mondott köszöntőbeszédet, kiemelve az önkéntesek szerepét a szociális segítségnyújtásban.

A tapasztalat azt mutatja, hogy a civil szervezetek gyakran önkénteshiánnyal küzdenek, míg azok az emberek, akik szívesen önkénteskednének, nehezen találnak befogadó szervezetekre. Ezért indították el egy évvel ezelőtt partnerségben a Szatmári Egyházmegyei karitásszal a regionális önkénteshálózat kiépítését szolgáló VOLO projektet, melyet a Svájci–Román Együttműködési Program keretében a Svájci Alap finanszíroz. Az interneten is elérhető hálózat (www.volonet.ro) összeköti egymással a keresletet és a kínálatot az önkéntesség terén a szociális segítségnyújtásban – mondta el Nagy Hortenzia.

A rendezvény keretében félóránként mutatkoztak be a részt vevő szervezetek, a standoknál pedig információs anyagokkal, interaktív foglalkozásokkal és műhelymunkával várták az érdeklődőket. Négy nagyváradi középiskola – az Ady Endre Líceum, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum, valamint a Művészeti Líceum – diákjainak közreműködésével készült el „a szociális szolgáltatások fája”, amelyre a diákok tűzték fel sorban az általuk megfestett leveleket, amelyek a segítségnyújtás egy-egy módját ábrázolták.

A standoknál az érdeklődők angol nyelvi tesztet tölthettek ki, újraélesztési technikákat tanulhattak, elsajátíthatták a tapasztaláson alapuló DIA tanulási rendszert, kipróbálhatták, milyen kerekesszékkel manőverezni, megtanulhatták, hogyan mozgassanak vagy ültessenek ki ágyban fekvő betegeket. A gyermekeket bohócanimátorokkal, arcfestéssel, kézműves-foglalkozásokkal, illetve közösségi játékokkal várták a szervezetek. A fesztivál teljes időtartama alatt ingyenes vérnyomás- és vércukorszintmérést végeztek a Caritas Catolica otthoni beteggondozói központjának munkatársai, valamint a Máltai Szeretetszolgálat képviselői.

A négyórás rendezvény záróakkordjaként a Virtuózok tehetségkutató műsorból jól ismert  Mészáros Levente adott elő egy slágert, majd a Caritas Catolica önkéntesei többtucatnyi gyermek közreműködésével elénekelték a We Are the World című számot, melybe a civil szervezetek képviselői és az érdeklődők, járókelők is bekapcsolódtak.

Forrás: Szombati Gille Tamás/Hírek.Várad.org

Fotó: Hírek. Várad.org

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria