Elhunyt Portik-Bakai Sándor

Külhoni – 2017. február 10., péntek | 15:37

Február 8-án autóbalesetben életét vesztette Portik-Bakai Sándor szentegyházi plébános – tette közzé a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye és a kolozsvári Verbum Keresztény Kulturális Egyesület hírportálja.

A baleset szerda délelőtt 10 óra körül történt az 1-es számú romániai országút Kolozsvár–Nagyvárad szakaszán, Bánffyhunyad és Marótlaka (Morlaca) település közelében, ahol – egy Kolozs megyei román nyelvű lap, a Ziarul Clujean beszámolója szerint – a plébános elvesztette uralmát az általa vezetett jármű fölött, és frontálisan ütközött egy szemben haladó teherautóval.

Portik-Bakai Sándor Gyergyóremetén született 1953. szeptember 23-án. Teológiai tanulmányait Gyulafehérváron végezte 1972 és 1978 között, ugyanott szentelték pappá 1978. június 18-án.

Papi szolgálatát Gelencén kezdte, ahol káplánként szolgált 1978–81-ig, 1981-től Kerelőszentpálon, majd 1987-től Szentegyházán volt plébános.

Temetése február 13-án, hétfőn lesz. A szertartás déli 12 órakor kezdődik a szentegyházi templomban, ahonnan az elhunyt lelkipásztor földi maradványait a helyi temetőbe kísérik.

Az örök világosság fényeskedjék neki!

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria