Elkezdődött Nagyváradon az imahét a Krisztus-hívők egységéért

Külhoni – 2017. január 17., kedd | 10:56

Idén „Krisztus szeretete sürget minket” (2Kor 5,14) mottóval hirdették meg az ökumenikus imahetet. A különböző felekezetek képviselői január 15-én, vasárnap este a nagyváradi római katolikus székesegyházban gyűltek össze.

Az ökumenikus imasorozatot a fiatalok imája vezette be szombaton, január 14-én, akik ugyancsak a római katolikus székesegyházban tartottak taizéi imaórát. Böcskei László megyéspüspök szerint – aki Ferenc pápát idézve hangsúlyozta, hogy a fiatalok képesek megváltoztatni a dolgokat – ők adták meg a hangot ennek az imanyolcadnak.

A január 15-i ünnep keretében két nyelven, magyarul és románul imádkozták el az esti dicséretet, majd a felekezetek képviselői kaptak szót, akik imára hívták a jelenlevőket, és egységre buzdító beszédeket intéztek a hallgatósághoz.

A felszólalók közül többen is kiemelték a felekezetek közötti együttműködést, ami több alkalommal is megnyilvánult az elmúlt esztendőben Nagyváradon, például amikor a család védelmében többször is összefogtak, felvonultak. Ezek a megnyilvánulások a Krisztus-hívők egységére való törekvés látható jelei.

Az imaalkalom során közreműködött a székesegyház kórusa, Kristófi János karnagy vezetésével.

A héten további ökumenikus találkozókra kerül sor, előre meghatározott program szerint, mely az alábbi plakáton olvasható. Az imanyolcad egy hét múlva, január 23-án, hétfőn a nagyváradi görögkatolikus székesegyházban 18 órakor kezdődő imával ér véget.


Forrás és fotó: Hírek.Várad.org

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria