Elsőáldozást és bérmálkozást ünnepelt a frankfurti magyar közösség

Külhoni – 2018. június 22., péntek | 15:17

Márfi Gyula veszprémi érsek és Takáts István érseki kancellár volt a frankfurti magyar plébánia meghívott vendége június 9-én és 10-én, amikor a közösség fiataljainak elsőáldozását és bérmálását tartották.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az ünnep június 9-én, szombaton a bűnbánati liturgiával kezdődött, melynek keretében Takáts István szólt az egybegyűltekhez, főként a fiatalokhoz. A bevezető gondolatok után Márfi Gyula érsek, Takáts István érseki kancellár, valamint Takács Pál plébános gyóntatott, miközben a szülők elmélkedéseket olvastak fel, amit énekek követtek. 

Másnap, június 10-én volt a bérmálás és az elsőáldozás. Idén három gyermek lett elsőáldozó, hét fiatal és két felnőtt pedig bérmálkozó. Utóbbi különösen nagy öröm voltak a közösség számára, hiszen ez volt az első alkalom, hogy felnőttek is bérmálkoztak a plénánián.

A plébánia vendégei hétfőn Limburgba utaztak, ahol – kulturális programot követően – Herribert Schmidttel, a más anyanyelvű közösségek referensével találkoztak.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria