Érteni Isten művét – Előadást tartottak Szatmárnémetiben a Laudato si’ enciklikáról

Külhoni – 2017. március 9., csütörtök | 12:58

Szatmárnémetiben, a székesegyházi plébánia Keresztény Agora sorozata keretében Kovács Sándor kolozsvári főesperes, a Szent Mihály-templom plébánosa mutatta be Ferenc pápa első önálló, Laudato si’ kezdetű enciklikáját március 4-én.


Szentatyánk Assisi Szent Ferenc nyomdokaiba lépve dicséri Istent a teremtett világért. Assisi Szent Ferenc a pápa számára, mint ő maga elmondta, a szegénység, a béke embere, a teremtést szerető és a teremtést őrző ember – hívta fel az előadó a Boldog Scheffler János Központ dísztermében megjelent hallgatóság figyelmét.

Kovács Sándor kiemelte, nincs két válság – egy környezeti és egy társadalmi –, hanem egy komplex problémával állunk szemben, ezért határozottan védelmeznünk kell az emberiség teremtett örökségét mint Isten adományát. „Kell értenünk Isten művét, amelyet igéje által alkotott. A teremtő és a megváltó Isten nem két isten, hanem egy és ugyanaz. A világ nélkül nincs emberi lélek és teremtett kegyelem sem. Kétségtelen, hogy a természetfeletti világ, a kegyelem világa magasabb rendű, mint a természetes, mert a kegyelemben Isten már nem valamit ad nekünk, hanem önmagát adja. Mégis a két világot együtt kell látnunk, mert a kegyelemnek az a rendeltetése, hogy megszentelje, a maga szintjére emelje a teremtett világot” – fogalmazott a kolozsvári főesperes.

A Szent Mihály-templom plébánosa beszélt a globális környezeti veszélyekről, az éghajlatváltozásról, a vízhiányról, a túltermelésről és a túlfogyasztásról is. Hangsúlyozta, hogy a keresztény embernek kötelessége megvédelmezni és továbbhagyományozni a teremtett világot, minden szépségével. Kiemelte, a pápai enciklika erre is ad tanítást: „Nemcsak világos erkölcsi támaszt és érvanyagot nyújt, hanem hitünk szerinti evangéliumi reménységet adhat. A szentatya nyomatékosította, hogy egyetlen út van, a teremtés evangéliuma. Nagyon jó lenne, ha sokan és sokat beszélnénk, elmélkednénk a tanításban foglaltakról, mert csak így tudjuk továbbadni és így válik nyilvánvalóvá számunkra, hogy mit tehetünk mi magunk és mit várhatunk el a világ vezetőitől.”

Az előadást követően beszélgetés kezdődött, a hallgatóság tagjai kérdéseket tehettek fel az előadónak, elmondhatták észrevételeiket, kiegészíthették egymás értelmezését a környezet-, természet- és teremtésvédelem helyi, illetve személyes megvalósításáról.

Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria