Ezer hang Don Boscóért – Magyar diákok is énekeltek a szlovéniai egyházi gyermekkórusok találkozóján

Külhoni – 2017. február 14., kedd | 12:30

Idén február 5-én tartották a szlovén főváros, Ljubljana Rakovnik negyedében működő szaléziak az egyházi gyermekkórusok találkozóját, amelyen az ország 57 gyermekkarának összesen mintegy ezer tagja énekelt Don Bosco tiszteletére, közöttük a muzslyai magyar diákok is.

A muravidéki Adorjánfalvától (Odranci) a tengermelléki Portorožig, az isztriai Trsteniktől a krajnai Črnomeljig elfogadták a meghívást, sőt, a szerbiai Muzslyáról is érkeztek gyerekek a nagyszabású eseményre.

„A kottákat még nyár végén megkaptuk és megtanultuk, igaz, nem volt könnyű, mert szlovénul voltak az énekek, de a sok próba meghozta a gyümölcsét. A fiatalok számára nagyon szép élmény volt, mert Szlovénia területéről összesen 57 egyházi ifjúsági és gyermekkórus vett részt, és együtt énekeltünk Don Bosco tiszteletére. Mint tudjuk, Don Bosco az ifjúság védőszentje, és az ő tiszteletére szervezték meg ezt a szép szemlét. Annyi gyerek volt, hogy az egész szentélyt megtöltötték, és tiszta szívből, csengő hangon énekeltek” – számoltak be élményeikről a muzslyai magyar diákok.


Az óriási egyesített kórust negyvenöt fős zenekar kísérte, és mindannyiukat Polona Stegu karmester vezényelte. Más énekek mellett előadták Peter Pučnik szalézi szerzetes Örömmise gyermekeknek című művét. A szentmisét Boštjan Jamnik szlovén szalézi ifjúságpasztorációs megbízott mutatta be, aki a szertartás végén elismerését fejezte ki a fiatal karmesternőnek nem mindennapi teljesítményéért.

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria