Facsemetéket ültettek a nagyváradi püspökség erdejében

Külhoni – 2016. április 4., hétfő | 18:29

Böcskei László püspök április 1-jén a Bihar megyei Tenke környéki egyházi tulajdonban levő erdőben fiatalok közreműködésével fákat ültetett. A 15 ezer csemetéből 1500 kőris és tölgy került földbe a főpásztor és a Nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum diákjai segítségével.

Az egyházmegye főpásztora komolyan vette ezt a tevékenységet, hiszen saját elmondása szerint fontosnak tartja a természet megmaradását és fejlődését, összhangban Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikájával és környezetvédelmi törekvéseivel, felszólításaival.

A csemeteültetési akcióba örömmel kapcsolódtak be a Nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum VI. A osztályának diákjai is, Mosoni Erika osztályfőnök vezetésével. A diákok számára ez többszörös élményt jelentett: a természetben eltöltött idő mellett egyben biológiai, földrajzi ismereteik gyarapítását is szolgálta, lehetőséget adva számukra hogy erdészekkel, természetet gondozó szakemberekkel találkozhassanak.

Az egyházi tulajdonú erdőben végzett csemeteültetés egy országos program része volt, amelynek keretében 1 millió 200 ezer facsemetét ültetnek el Romániában április első heteiben, az úgynevezett „Erdő-hetekben”. Ferkő Jenő, a Szűz Mária Erdészet igazgatója, a nagyváradi római katolikus püspökség erdőinek kezelője elmondása szerint a diákok és a püspökségi alkalmazottak mintegy 1500 csemetét – kőrist és tölgyet – ültettek el abból a 15 ezerből, amelyeket a napokban fognak földbe helyezni.

A szakemberek remélik, hogy hét-nyolc éven belül sikerül az új ültetvényből egy kis erdőt nevelni. Egy nemzetközi bizottság tagjai is megjelentek a helyszínen, hogy felmérjék az erdészeti munkálatok minőségét, és hogy európai szintű FSC- (Forest Stewardship Council) igazolást állítsanak ki, ami által az egyházi tulajdonban levő erdők bekerülnek az európai erdőkezelési körbe.

Forrás és fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria