Udvardy Györggyel ünnepelték a Fatimai Szűzanyát a vajdasági Martonoson

Külhoni – 2018. október 17., szerda | 17:26

A Szűz Mária neve-templom hagyományos fatimai ünnepét idén október 13-án ülték meg Martonoson. A szentmisét Udvardy György pécsi megyéspüspök a helyi papsággal együtt mutatta be.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Már kora délután megtelt a martonosi Szűz Mária neve-templom hívekkel és zarándokokkal. 4 órától rózsafüzért imádkoztak Sóti János SJ vezetésével, majd 5 órától ünnepi szentmise vette kezdetét.

A szentmisét Udvardy György pécsi megyéspüspök a vajdasági papsággal együtt mutatta be. A főpásztor a fatimai jelenések üzeneteire hívta fel a figyelmet. Szentbeszédében elmondta, a jelenéssorozat utolsó alkalmára emlékezünk, a 101 évvel ezelőtt történteket felidézve. A fatimai üzenetek középpontba állítják az Úr tanítását. A hit segít a mindennapokban, és csak általa hozunk jó döntéseket. Arról is szóltak az üzenetek, hogy ebben a világban harc van, küzdelem – de nem feltétlenül azok a küzdelmek fontosak, amelyeket könnyen észlelünk.

Prédikációjában a kereszten szenvedő Krisztus Máriához és Jánoshoz intézett szavaira hívta fel a figyelmet a főpásztor: „Íme a te Fiad!”, „Íme a te anyád.” Mint mondta, „a mai ünnepen ebbe, a Krisztus által akart kapcsolatba lépünk be, ezt a kapcsolatot éljük meg mindennapjainkban, amikor az Egyházhoz, Krisztushoz, az Atyához fűződő viszonyunkat akarjuk megerősíteni, és kérjük a Boldogságos Szűzanya közbenjárását”. A fatimai jelenések kapcsán a püspök két dolgot emelt ki: egyrészt nem elég felismernünk, hogy Máriában anyát kaptunk, egymásnak testvérei vagyunk, ezt a kapcsolatot döntéseinkben is meg kell élnünk. Másrészt pedig arra világított rá, ahogyan a fatimai jelenésekben elemi erővel megjelenik a hívő ember küzdelme, amelyet az igazsághoz való ragaszkodás követel meg.

Mit tanulhatunk Máriától, akit az Egyház példaként állít elénk? – tette fel a kérdést Udvardy György, majd kifejtette: „Máriának egyedülálló szerepe van az üdvösségtörténetben. Ő a kiválasztott, az egyetlen, aki méhébe fogadta Isten Fiát, aki látja növekedni a megtestesült Igét, aki kíséri és eggyé válik Fia életével. Az Egyház modellként állítja elénk: nekünk is ilyen bensőséges módon kell kapcsolódni az Istenhez.”

Akkor mondhatjuk, hogy befogadtuk Isten igéjét, ha ez cselekedeteinkben, döntéseinkben is megjelenik. Ahhoz is szükséges befogadni Isten igéjét, hogy jól tudjunk látni, értelmezni. El kell kerülni a felszínes, felelőtlen szemlélést, radikálisan kell az igazsággal szembesülni. Egy mindennapi eseményt is, legyen az kulturális, közéleti, politikai, az igazság radikalitásával kell szemlélnünk, ne maradjunk a felszínen, ne pusztán egy hangos véleményt kövessünk – biztatott a szónok.

Beszélt a helyes értékítéletről is, amelynek kulcsa a világos kritérium. „Számunkra pedig egyetlen ilyen kritérium létezik: Jézus Krisztus. Az ő személye, tanítása. Semmi más. Sem szokás, sem hagyomány, sem többségi vélemény, sem elvárás, sem félelem, semmi nem lehet nagyobb, mint Krisztus személye és tanítása” – fogalmazott. Udvardy György végül azt hangsúlyozta, hogy döntéseink mellett állhatatosan ki kell tartani, a mai ember számára pedig ez a legnehezebb. Könnyen gondoljuk ugyanis, hogy hozhatunk egy újabb döntést, ezért megszakítunk kapcsolatokat, felhagyunk a hivatással. Azt látjuk azonban, hogy aki a döntéseiben ingadozik, az nem tud boldogan élni.


„Hisszük, hogy az Isten megáld bennünket úgy, ahogy azt Máriánál láttuk. Szeretnénk megerősödni döntéseinkben, küzdelmeinkben. Szeretnénk megerősíteni együvé tartozásunkat Szent István királyunk gesztusában, aki minket, kései magyarokat is fölajánlott a Szűzanyának. Ő pedig ezt elfogadta, és egészen bizonyos, hogy gondoskodik rólunk” – zárta szentbeszédét a püspök.

A máriás lelkületű plébános, Savelin Zoltán 1987-től szervezi meg ezt az ünnepet, melyre évről évre egyre több zarándok érkezik a vajdasági Martonosra. Az Észak-Bánságban található magyar többségű település Magyarkanizsához tartozik. A plébános 1987-ben portugáliai zarándokútjáról a fatimai Szűz Mária-szobor egy másolatával tért haza falujába. Azóta minden októberben zarándokok százai érkeznek Martonosra az ünnepi szentmisére, amelyre hagyományosan Magyarországról hív celebránst a helyi plébános, aki szerint ez az ünnep azért jelentős, mert az emberek szíve megtelik vággyal és a Szűz szeretetével.

Egy Magyarországról érkezett zarándok így nyilatkozott: „Már évek óta elzarándokolunk Martonosra erre a gyönyörű ünnepre. Nincs lehetőségünk eljutni a portugáliai Fatimába. Martonoson viszont találkozhatunk a Szűzanyával, és úgy érezzük, hogy megérinti a lelkünket. Az Ő pártfogását élvezhetjük az év folyamán. Lelki felüdülést jelent itt lenni: együtt imádkozni és énekelni.”

Egy szabadkai résztvevő elmondta: „A Szűzanya a mi védelmezőnk és oltalmazónk. Ő a nemzetünk védelmezője. Ezen a gyönyörű szentmisén kegyelmekkel erősödünk, és így a hétköznapjainkban teljesíteni tudjuk feladatainkat.”


A szentmise után gyertyás körmenet kísérte a Szűzanya szobrát, dicsérve és áldva az Isten Anyját. Az őszi estében a Te vagy földi éltünk vezércsillaga kezdetű ének zengett Martonos utcáin fúvós hangszerek kíséretével.

Forrás: Szent Őrangyalok-plébánia (Magyarkanizsa); Pécsi Egyházmegye

Fotó: Kónya Róbert/Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria