Fazakas Zoltán Márton premontrei apáttal ünnepelték Szent Lászlót a Nagyváradi Egyházmegyében

Külhoni – 2017. június 30., péntek | 15:24

Június 27-én tartották a várad-újvárosi Szent László-plébániatemplom búcsúünnepét, melynek szónoka és főcelebránsa Fazakas Zoltán Márton csornai premontrei apát volt, ő mutatta be később a püspökfürdői kápolna búcsúi szentmiséjét is.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A várad-újvárosi Szent László-templomban bemutatott szentmise előtt a Szent László Egyesület nevében Moldován Gellért Lajos egy Ferenc pápa által megáldott gyertyát és az ehhez tartozó oklevelet adta át Pék Sándor esperes-plébánosnak. Május 31-én a katolikus egyházfő az általános kihallgatás keretében megáldotta a Magyarországon élő lengyel közösség által útjára indított Szent László-lángot Rómában, amelyet a Szent László-év tanácsadó testületének és az Országos Lengyel Önkormányzatnak a tagjai vittek el a Szent Péter térre. A láng a tervek szerint bejárja a király nevéhez kötődő Kárpát-medencei és lengyelországi városokat, Krakkóba, Nyitrára, Nagyváradra, Zágrábba, valamint Győrbe fog eljutni.

A búcsúünnepen részt vevőket Pék Sándor köszöntötte. Az amúgy lövétei, vagyis székely származású Fazakas Zoltán Márton premontrei apát, csorna-türje-jánoshida-horpácsi prépost-prelátus beszédében a fő hangsúlyt arra helyezte, hogy mit kell jelentenie a hazának számunkra. Arra hívta fel a figyelmet: Szent László megerősítette a haza mindmáig stabil és élhető kereteit, a hazáét, és nem az államét, hiszen a kettő között óriási különbség van. A keret, melyet Szent István hihetetlen zsenialitással felépített, és kemény következetességgel ültette az akkor még igencsak pogány magyar nép lelkébe, és államférfiúi szerénységgel várta annak gyümölcseit, nem volt más, mint a hit, mely összetartó erőnek bizonyult a történelem folyamán. És ezt a hitet vitte tovább Szent László: hitt Istenben és a saját nemzetében.

Mint király nagyon jól tudta, hogy hatalommal és igazságos törvényekkel lehet egy vagy akár több népet is kormányozni, azaz lehet államot alkotni, de hazát nem – fogalmazott a csornai premontrei apát, hozzátéve: lehet államot működtetni úgy, hogy az precíz gépezethez hasonlóan végezze teendőit, de ez ettől még nem lesz haza. Lehet engedelmes, jó adófizető polgárokat nevelni, akik kötelességtudatból vagy félelemből leróják az állam iránti kötelességüket, de ők nem hazafiak, ugyanis a hazát szeretni kell, a hazáért élni kell.

Ma ismét elsősorban haza kell a magyarságnak, újból hazafiak, békés hazafiak kellenek a hazának, de nem elég ezt közösen és az ünnepek alkalmával hangoztatni, kevés Szent László nevét emlegetni és visszatekinteni, ha nem élünk úgy, mint ő, ha nem úgy teszünk, mint ő – nyomatékosította  Fazakas Zoltán Márton. Úgy fogalmazott: eljött az idő, hogy minden magyar tisztázza önmaga számára a haza és az állam viszonyát, és ez különböző lesz, mert nem azt fogja jelenteni e két szó az anyaországi magyarnak és a külhoninak. Míg az előbbinél a haza és az állam többé-kevésbé együvé tartozik, addig az utóbbinál élesen szétválik, mégis Soprontól Nagyváradig, Mosontól Nyitráig, Győrtől Szabadkáig találunk valami közöset, ami összeköt bennünket, és ez a mi igazi Árpád-házi örökségünk: a krisztusi hit, a magyar tudat, a magyar haza. Szent László-i jellem kell a magyar népnek – hangsúlyozta a prépost-prelátus.

A templombúcsú méltó megünnepléséhez a Kribus Mónika kántor-karnagy által vezetett Halmos László kórus közreműködése is hozzájárult.

* * *

A püspökfürdői Szent László-kápolna búcsúján az ünneplőket – vagy ahogyan ő fogalmazott, „a gyógyulást keresőket” – Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát, várad-hegyfoki prépost-prelátus köszöntötte. Fazakas Zoltán Márton Arany János balladájának soraival üdvözölte a jelenlevőket, akik hozzá hasonlóan eljöttek Szent László nyomában járni. Emlékeztetett, amikor hatalmat adunk valakinek, szűkebb vagy tágabb környezetünkben, rendszerint visszaél ezzel, Szent László azonban nem ilyen személyiség volt, ezért is tekintsünk rá példaképként. A mi felelősségünk a jelenben, hogy kövessük az általa felkínált és gyakorlatba ültetett eszményeket, melyeknek a normális élethez való visszatérést kell jelenteniük számunkra – fogalmazott prédikációjában Fazakas Zoltán Márton.

Forrás és fotó: Hírek.Várad.org

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria