Fesztiválkereszténység? – Interjú a Tusványos egyik előadójával, Homa Ildikó szociális testvérrel

Homa Ildikót a Keskeny út fesztiválmissziós csoport hívta meg a sátrába, hogy előadást tartson a július 18. és 23. között zajló rendezvényen, amit idén Tusványos – A biztos pont mottóval tartanak meg.

– Miért vállaltad el ezt a nem szokványos felkérést, és miről fogsz a Tusványoson beszélni?

– Pontosan azért is vállaltam el az előadást, mert műfajában elüt azoktól a rendezvényektől, amelyeken eddig részt vettem, nem könyvbemutató, és nem tudományos konferencia. Másrészt pedig azért is vállaltam, mert már tavaly is megkeresett a Keskeny út fesztiválmissziós csoport vezetője, Bardócz Csaba lelkész, csak akkor éppen a taiwani missziós projektre készültem. Arra gondoltam, ha egy év alatt nem évült el a mondandóm iránti kíváncsiság, akkor az azt jelenti, hogy lehet ez egy Isten részéről érkező meghívás is.

Az előadásom címe: Önismeret-függőség? Mottója pedig egy Fodor Ákos-vers: Képzelj egy tükröt; gondold, hogy belenézel; hidd el, amit látsz. Az előadás központi gondolata, hogy minden, ami öncélúvá válik, az függőséghez vezet, így az önismeret is függőséggé válhat; ugyanakkor szükségünk van rá, önismeret nélkül nincs hiteles élet. Az életünk során sokféle tükörbe belenézünk, keressük önmagunkat. Ebben a keresésben vannak támpontjaink, a legbiztosabb támpont a saját szívünkben megszólaló hang.

– A kereszténység „ajánlata” – s itt most nem katolicizmust mondok, tágítsuk a horizontot – mennyire kompatibilis a fesztiválozós kínálattal?

– Nem voltam még sosem a tusványosi fesztiválon, de ismerőseimtől hallottam a rendezvény fényes és árnyékos oldalairól is. Slachta Margit leányaként vallom én is, hogy fontos keresztényként jelen lennünk a társadalom minden területén, akár politikai rendezvényeken is, ahová elvihetjük és képviselhetjük az evangéliumi értékeket. Egy politikai műhely és fesztiváljellegű rendezvény is lehet az a „peremhely”, ahová Ferenc pápa is bátorítja a szerzetesek „kivonulását”.

Hogy ez mennyiben kompatibilis a fesztiválozós kínálattal, az attól is függ szerintem, hogy milyen módon kínáljuk fel a kereszténységünket. Jó ötletnek tartom az ökumenikus sátor megszervezését, valamint a sátorban zajló változatos programot, amely lehetőséget ad mindenki számára, hogy saját igényei szerint bekapcsolódhasson, lehet imádkozni, beszélgetni és lehet előadásokat hallgatni, lehet kulturális értékekkel gazdagodni.

– Hogyan lehet éppen a keresztény üzenet a Tusványos mottójával egybehangzóan „a biztos pont” a mai körülmények között útjukat kereső fiatalok számára?

– A „mai” fiatalok nem mindig azt keresik, amit mi gondolunk, hogy keresnek, és talán nem is mindig azt kell nyújtani nekik, amit keresnek. Amit biztos, hogy mindnyájan keresünk, nemcsak a fiatalok, azok a minőségi és jó kapcsolatok. Egy jó kapcsolat mindenki életének „a” biztos pontja. Amit leginkább nyújthatunk, az a minőségi kapcsolatokra alkalmas kontextus. Egy kapcsolatnak pedig térre, időre és odaszenteltségre van szüksége ahhoz, hogy megfoganjon. A keresztény üzenet lényege pontosan a kapcsolat: Isten kapcsolatba lépett az emberrel. Keresztényként jelen lenni már önmagában üzenet és bátorítás: nem vagy egyedül, Isten eljött hozzád bennem.

– Eddig beszéltünk a kereszténység, a keresztény üzenet jelenlétéről a fesztiválokon. Fordítsuk meg a kérdést: van „fesztiválozás” a kereszténységben is?

– A kérdés megválaszolásához azt hiszem, először tisztáznunk kell a szó jelentését. Szabó János Zoltán szerint „a fesztivál egy rendszeresen ismétlődő, rituális eseményekből álló tematizált ünnep, amely bemutatja a résztvevők alkotta közösség által vállalt identitást, alapértékeket és világlátást”. A szó a latin festa szóból származik, és eredetileg ünnepi előadás-sorozatot jelentett. A későbbiekben, az urbanizáció következményeként is egyre inkább elterjedtek a különféle fesztiválok. A „fesztiválozás” az én értelmezésemben valaminek az eltúlzása, talán az ital-italozás szópár példájára – és nagyon nem tévesztettem el a fogalmi kört sem, hiszen tudjuk, számos fesztivál végződik alkoholos mámorban. Szóval a „fesztiválozás” az eredeti cél szem elől tévesztése, bizonyos túlzások következtében.

Ha kereszténységben jelen lévő „fesztiválozást” szeretném megragadni, akkor azokra a rendezvényekre utalnék, amelyek szem elől tévesztik a jézusi alapértéket, amely szerint nem a mennyiség, hanem a minőség számít. Az evangéliumi stílus egészen más matematikát használ: nem a 99, hanem az 1 számít. Ebben az olvasatban „fesztiválozásnak” tartom azokat a keresztény gyógyító „guruk” által tartott rendezvényeket, amelyeken a „meggyógyultakat” megszámolják, és a mennyiség hitelesíti a csodát. Hasonló „fesztiválozást” gyanítok azokon a keresztény rendezvényeken, amelyeken a hangosítás és a fényberendezés költségvetése felülmúlja egy koncert megszervezésének költségét. Nem tudok nem arra gondolni, amit Jézus mondott: amikor imádkozol, menj be a szobádba, zárd be az ajtót, legyél te és a mennyei Atyád…

A mennyiség mindig kísértésbe viszi az embert, még akkor is, ha meg van keresztelve (az a mennyiség)… Szeretjük lemérni a hatékonyságunkat, és mindenféle mutatókat keresünk, amelyek hitelesíthetik elkötelezettségünket, és ilyenkor a legkézenfekvőbbek a számadatok: hányan vettek részt, hányan tértek meg, hányan gyógyultak meg, hányan áldoztak, hányan tagjai a mi lelkiségi mozgalmunknak, és még sorolhatnánk. De Jézus ezt is már megmondta: a mi dolgunk a magvetés, nem a kalászok számolgatása.

Az interjú teljes terjedelmében ITT olvasható.

Forrás: Szőcs Csaba/Romkat.ro

Fotó: Romkat.ro; Ürmösi Levente Mihály/Tusvanyos.ro

Magyar Kurír