Főegyházmegyei Biblia-napot rendeztek Gyulafehérváron

Külhoni – 2018. november 5., hétfő | 9:01

Az Erdélyben működő Katolikus Magyar Bibliatársulat találkozót szervezett október 27-én a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum (GMGK) Borromeo Szent Károlyról elnevezett kápolnájában. Az eseményen közel százhúsz fő vett részt.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

A résztvevők Erdély különböző településeiről jöttek, de voltak, akik Budapestről érkeztek a találkozóra. A „Barátaimnak mondalak benneteket” (Jn 15,15) mottójú rendezvény programja a Szentírás ünnepélyes trónra emelésével kezdődött.

A Katolikus Magyar Bibliatársulat nevében Magos Gyöngyvér, a gyulafehérvári szeminárium és a kisszeminárium nevében pedig Bodor Attila köszöntötte a jelenlévőket, majd Jakubinyi György érsek tartott megnyitóbeszédet. A főpásztor a Szentírás olvasásának fontosságát hangsúlyozta, beszélt a Biblia keletkezéséről és jelenlegi formájának elrendezéséről.

A rendezvény főelőadója Oláh Zoltán teológiatanár volt, aki A barátság a Bibliában címmel tartott előadást. Bemutatta a bibliai barátságokat, azok megnyilvánulásait, és azt, hogy mit taníthatnak a mai ember számára. Nagyon fontos felismerni az igazi barátot, ezért próbára kell tenni. Sirák fia, a bölcs tanító óvatosságra int tehát a barátokkal kapcsolatban, reálisan és kritikusan tárgyalja ezt a kapcsolatot, és állítja, hogy a hű barátság megfizethetetlen érték. A barátság bizalomra és diszkrécióra épül. Az igazi barátok nem tartogatnak titkokat, csak meglepetéseket későbbre – idézte William Paul Youngot az előadó. Nem szabad visszaélnünk barátunk titkaival, védenünk kell őt. Minden kapcsolatban lehetnek problémák, viszont fontos, hogy minden esetben a megbocsátás útját válasszuk.

János evangéliumában megfigyelhetjük, hogy Jézus búcsúbeszédében tanítványait barátainak nevezi, ami érdek nélküli bensőséges kapcsolatra utal. A barát mindent tud a másikról, nem titkol el semmit. Jézus mindent közöl, amit az Atyától hallott, nem tekinti szolgáinak övéit. Az igaz barát életét adja övéiért, Jézus ebben az értelemben mindenki barátja, viszont akkor maradunk meg ebben a bensőséges kapcsolatban, ha az Atya szándékait saját szándékunkká tesszük.

A délutáni program kiscsoportos beszélgetésekkel folytatódott. A foglalkozás során középiskolás diákok fejtették ki Farkas Ervin és Magos Orsolya vezetésével, hogy mit is jelent számukra a barátság. Megvizsgálták a szentírási részek kapcsán, hogy milyen a rossz és a jó barát, mi az, amit meg kell tenni egy baráti kapcsolatban.

A csoportmunka után a résztvevők Magos Gyöngyvér segítségével értékelték a napot és foglalták össze a csoportban elhangzott gondolatokat. A Biblia-nap ünnepélyes szentmisével zárult, melyet Jakubinyi György érsek celebrált a gyulafehérvári székesegyházban.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Magos Orsolya, Gál László

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria