Gondolatok a loretói ökumenikus táborról

Forog a kerék, szól a rózsafüzér: „…örökkön örökké. Ámen.” A csendes hétre való ráhangolódás kizökkent a mindennapi életből, és lehetőséget ad újragondolni életvitelünket. A Loretóban töltött napok lehetőséget kínáltak közelebb kerülni Istenhez, másokhoz, önmagunkhoz. A hét egyik kiemelkedő témája volt a másokkal, illetve Istennel való kapcsolatunk. Ha önmagunkat szeretjük, másokat is képesek leszünk szeretni, hiszen így szól az isteni szó: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”. A multikulturális közegben fontos volt áthidalni a kulturális különbségeket, illetve a mások szolgálata kiemelkedő szerepet kapott. Minden csoportnak lehetősége adódott szolgálni társaikat a közös étkezéseknél, így segédkezett minden csoport „szerre” (egymás után – a szerk.) az étel tálalásánál.

A lelki táplálék egyik alappillére a közös éneklés volt. Az énekeket követő csoportbeszélgetések segítettek közelebb kerülni egymáshoz, valamint három közös dalt állítottak össze a csoportok. A csoporttagok egyetértettek abban, hogy minden reggel szükség van egy célra, amit megvalósíthatunk, illetve este egy hálaadásra, amely által megköszönjük mindazt a lehetőséget, amellyel aznap élhettünk. Erre a példára a reggeli misék után mindenki kapott egy szentírási részt, amelyen elmélkedhetett, és a nap végén megoszthatta gondolatait a csoporttársaival. A nap fénypontját jelentette a szentmise, amelyen minden résztvevő meggyújtott egy gyertyát, hite erősségének jeléül: „Én vagyok a világ világossága, aki engem követ, többé nem jár sötétségben.”

A csendes perceket nemcsak a táborban töltött programok nyújtották, hanem a közös zarándoklat, valamint a bazilikában töltött idő. Az esti vesperás keretén belül minden résztvevő megkereshette saját helyét, ahova elvonulhatott, és egy lapra leírhatta gondolatait. Az összegyűjtött gondolatok áldásra és imára találtak az Úr házában.

A személyes gondolatok az utolsó napon is fontos szerepet kaptak. Az esti mise alatt mindenki elégethette leírt gondolatait, amelyeket Isten elé vitt, ezáltal nyugalmat találva: az aggodalmaskodás hiábavaló. Az összefogás pedig elengedhetetlen ahhoz az úthoz, amelyet Isten kitűzött számunkra. Szerepünk van abban, hogy egymás terhét hordozzuk. Istennek szerepe van életünkben, miként nekünk mások életében.

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír