Görögkatolikus ministránstábort szerveztek Szatmárnémetiben

Külhoni – 2017. augusztus 18., péntek | 12:45

Közel ötvenen vettek részt augusztus közepén a görögkatolikus ministránstáborban, amelyet a Szatmárnémeti Szent Miklós Görögkatolikus Parókia hirdetett meg, hogy így is lehetőséget nyújtson a gyermekeknek közelebb kerülni Isten oltárához. Pallai Béla tájékoztatta szerkesztőségünket.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A szervezők igyekeztek kedvet ébreszteni a papi, valamint a szerzetesi hivatáshoz. Amit a gyermekek hittanórán és a templomban megtanultak, azt ebben a táborban gyakorlatban is megerősíthették. Fontos volt az a szempont is, hogy anyagi okok miatt senki se maradjon ki a táborozásból.

A résztvevők játszva merültek el a ministrálás fortélyaiban, ugyanakkor a vakációs kikapcsolódás, lelki felüdülés, új barátságok szövődése sem maradt el. Mindenki kipróbálhatta vallásismereti tudását, de lehetőség adódott közös kirándulásra, vidám, játékos versenyekre, éneklésre, kézügyességi foglalkozásra, imádságra, vetélkedőkre, proszforasütésre (a keleti egyház kovászos kenyere), virágdíszítésre, gyertyaöntésre is. Mindeközben a gyerekek választ kaptak arra, mitől olyan titokzatos az oltár közvetlen közelében lenni; megtanulták, hogyan készül az a különleges, áldozati kenyér, amelyből a pap a proszkomídia során (a kenyér és bor előkészítése a Szent Liturgiához) a Szent Liturgiához szükséges kenyérrészeket lándzsával kivágja s előkészíti a misére; miért van a tetején négyszög alakú pecsét, kereszttel és a IC XC NI KA felirattal a közepén; miként kell azt a hagyományoknak megfelelően elkészíteni.

Egy másik fogalkozáson a gyerekek megismerték a ministráns- és a liturgikus papi ruhák minden részletét, kézbe vehették azokat, sőt az egyházi személyek liturgikus öltözködését és öltöztetését is gyakorolhatták. Gyakorlati foglalkozásokon pontosították a templomi szertartásokon szükséges tudnivalókat, mozgásokat: mikor kell csengetni, hogyan kell gyertyákat előkészíteni, kezelni, mikor kell használni, miként kell szépen énekelni, tömjénezni, valamint a szertartások alatti liturgikus mozgásokat.

Egy, az imádságokat, ministránsszabályokat és minden fontos tudnivalót összegző ministráns kiskönyvet is összeállítottak, amelyben külön részt kapott a templomi viselkedés a sekrestyében és a Szent Liturgián, a ministráns fő feladatai, a templomban és szertartásokon betöltött szerepe és helye, a szolgálatvégzés témája köré csoportosuló fontos tudnivalók, mindezek a görögkatolikus szertartást követve. A liturgikus éneklés kapcsán a szent szövegek olvasásának módját, az apostoli szakasz előírás szerinti kikeresését is elsajátították.

A tábor nemcsak tanulásról szólt, a közösségépítés is hozzátartozott. Ezért a szervezők kirándulással jutalmazták a résztvevőket. A Vaszer-völgyi (Wasser, Vas-ér) erdészeti vasútvonalon, vadregényes tájon zakatoló gőzvasúttal utazhattak.

A tábor befejezéseként Nagyboldogasszony napján Nagypeleskére zarándokoltak, ahol bemutathatták ministránstudásukat és a táborban tanultakat. Itt az általuk készített áldozati kenyérrel mutatták be a papok a legszentebb áldozatot. A Mária-ünnepi Szent Liturgia végén a tábor résztvevőinek jutalomajándékát Magyar Lóránd parlamenti képviselő adta át.

A tábor fő támogatói a Nemzeti Kulturális Alap, a Nikolaos Egyesület és a Szent Piroska Nőszövetség voltak.

Forrás és fotó: Nikolaos Egyesület

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria