Gyarapodás technikában, tudásban, hitben – Átadták a szatmárnémeti Hám János-líceum új szaktermeit

Külhoni – 2017. október 30., hétfő | 9:50

Fizika-, kémia-, biológia-, valamint idegen nyelvi szaktantermet építettek a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum főépületéhez, a hivatalos átadási ünnepségre október 27-én került sor.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Azt a törekvést szolgáljuk, hogy a kereszténység megmaradjon, és itt, közöttünk éljen – indokolta beszédében Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, miért támogatta a magyar kormány a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum bővítését.

Az átadási ünnepségen részt vett az iskola közössége, a támogatók, a kivitelezők és a helyi közélet képviselői.

Schönberger Jenő megyéspüspök beszédében az intézmény keresztény szellemiségét emelte ki. Mint mondta, ez betölti az iskolát, köszönhetően a jó tanároknak, a spirituális atyáknak. „Nagyon fontos a tudás, de nevelni is akarunk: szép életre, jóra. A tanárok úgy élnek, hogy az életpéldájuk által is nevelnek. A diákok tudását pedig az eredmények bizonyítják. Most három szaklaborral bővül az iskolánk. Remélem, nemcsak »okostáblák« lesznek ezekben a laborokban, hanem okos diákok is, akik jól használják majd a technikát maguk gyarapítására. Az eszközökre azért van szükség, hogy általuk többek, jobbak legyenek a diákok, és még inkább beépítsék a szépet és a jót az életükbe” – fogalmazott a püspök, és megköszönte a magyar kormány támogatását.

Ádámkó István igazgató úgy fogalmazott: „Az elmúlt 25 évet folyamatos építés, építkezés kísérte. Tevékenységeink megfelelő keretét a jó tanulási környezet biztosítja, ezért is olyan kiemelkedő az építkezéseink sorában a mai alkalom: a három, korszerűen kialakított, interaktív táblákkal, kivetítőkkel, interaktív táblagépkészlettel, hangfalakkal, hangosító berendezésekkel felszerelt szaktanterem átadása. Nem túlzás állítani, hogy az iskola vezetőségének, a tantestületnek, a diákoknak és a szülői közösségünknek régi álma válik valóra most, amikor a püspök megáldja és használatba vesszük az új, belső iskolai tereket: a fizika-, a kémia-biológia-, valamint az idegen nyelvi szaktantermet.”

Az intézmény igazgatója is megköszönte a magyar kormánynak a 86 millió forint, illetve a szatmárnémeti önkormányzatnak az 58 ezer lej (körülbelül 3,9 millió forint) összegű támogatást.

Kereskényi Gábor polgármester szerint a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye a jó gazda gondosságával kezeli az ingatlanokat, amelyek a város területén találhatók.

Durla Paşca Mihai Călin megyei főtanfelügyelő a kialakított szaktantermekkel kapcsolatban elmondta, azok európai standardoknak megfelelő szintű felszereltséggel rendelkeznek.

Az iskola diákjainak előadása után Soltész Miklós államtitkár köszöntőbeszédében így fogalmazott: „Ha a katolikus iskola termeit bővítjük, ha kollégiumát hozzuk rendbe, ha egy óvodát újítunk fel, akkor azt a törekvést szolgáljuk, hogy a kereszténység megmaradjon, és itt, közöttünk éljen. De törekvésünk azt az üzenetet is hordozza, miszerint a kereszténységben összetartozunk. Fontos azt tudni, hogy akár római katolikus, görögkatolikus, ortodoxiában élő vagy protestáns keresztények vagyunk, a cél egy. Sokkal több az, ami minket – magyarokat, románokat, vagy bármilyen nemzethez tartozókat ebben a térségben – összeköt, mint ami szétválaszt. A felelősségünk óriási: hogy a kereszténységet szolgáló keresztény fiatalokká tudjuk a gyermekeket nevelni. Hogy Románia hűséges és becsületes állampolgárainak, a magyarságban megmaradó felnőtteknek tudjuk a gyermekeket nevelni.”

Az ünnepség végén Schönberger Jenő püspök megáldotta a szaktantermeket, amelyekben amúgy már megkezdődött az oktatás.

Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria