Hivatások születnek – Egyházmegyei ministránstalálkozót tartottak Nagykárolyban

Külhoni – 2018. június 5., kedd | 16:44

A tanítványok meghívásának története, a meghívás gondolata adta a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye idei ministránstalálkozójának tematikáját. A találkozót június 2-án tartották a nagykárolyi Kalazanci Szent József-plébánián.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A kétszáz gyerek és fiatal már reggel megtöltötte a templom padsorait. A köszöntések után bemutatták azokat a rövid előadásokat, amelyeket még otthon állítottak össze a találkozóra. A mottóból – „Gyertek, nézzétek meg” (Jn 1,38) –, illetve az érintett bibliai részből ihletet nyerve a csoportok kiválasztottak egy-egy bibliai személyt vagy szentet, akiről meséltek, akit megjelenítettek, eljátszottak. Előadásaikat pontozták, majd további pontokat gyűjthettek az akadályversenyen is.

Schönberger Jenő megyéspüspök is meglátogatta a rendezvényt, bátorította, buzdította a fiatalokat. A főpásztor által bemutatott szentmise szentbeszédét a házigazda közösség plébánosa, Ilyés Csaba nagykárolyi főesperes mondta. Kérte a fiatalokat, hogy ahogyan a tanítványok követték Jézust és vele maradtak, úgy ők se térjenek le megkezdett útjukról. Emlékeztetett a hivatások szombatjára – amely a ministránstalálkozó napjára esett –, és kérte a ministránsokat, imádkozzanak a hivatásokért, legyenek ők maguk is nyitottak, figyelmesek Isten hívására, akár a ministránsi út folytatására, akár mélyebb követésre szól ez a meghívás.

A ministránstalálkozó versenyét az erdődi Nagyboldogasszony-plébánia csapata nyerte – ők strandoláson vehetnek részt –, második lett a Fatimai Szűz Mária-plébánia csapata – ők közösen pizzáznak –, harmadik helyen pedig a felsőbányai Nagyboldogasszony-plébánia ministránsai  végeztek – ők jövőre ingyen vehetnek részt a találkozón.

Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria