Húsvéti hittel tekinteni a sírokra – Halottak napja a külhoni egyházmegyékben

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Szatmári Egyházmegye

„Mindenszentek ünnepén együtt örültünk a szentekkel, halottak napján pedig együtt gyászolunk – fogalmazott Schönberger Jenő. – Szeretteinkre gondolunk, akik a temetőben nyugszanak, várják a feltámadást, reményük beteljesülését. A mindenszentek ujjongása és az elhunytak gyászolása összetartozik, mint egy érem két oldala. Mi húsvéti hittel tekintünk szeretteink sírjára és tekintünk fel a keresztre. A kereszt az örök élet kulcsa nemcsak az előre ment, elhunyt szeretteink, hanem mindannyiunk számára.”

A szentmisén Linzenbold Szabolcs székesegyházi káplán mondott homíliát – a tisztítóhelyről és az ott levő lelkekről elmélkedett. Kérte a híveket, hogy naponta imádkozzanak elhunyt hozzátartozóikért. „A halottak napja azt visszhangozza számunkra: az emberi élet nem tökéletes, sőt, még a keresztény élet sem az. Az örömhír pedig abban áll, hogy az Isten még akkor is szeret bennünket, ha mi magunk nem vagyunk tökéletesek. Az ő szeretete nem hagyja el elhunyt testvéreink lelkét, még akkor sem, ha az illető keresztény élete nem érte el a tökéletesség ideálját vagy az életszentség magas fokát. Ma a tisztítóhelyen levő szentekkel való közösségünket ünnepeljük, azokért az elhunytainkért imádkozunk, akik az ideiglenes szenvedés állapotában vannak. Ők azok, akik még nem jutottak el a tökéletes közösségre Istennel a mennyei dicsőségben. Ők a szenvedő egyház, akiknek a tagjait leginkább imádságainkkal segíthetjük, különösen a mai napon. Minden keresztény hisz a végső dolgokban, mint a halál, az ítélet, a menny és a pokol. A purgatóriumot nem említik a végső dolgok között, mert a tisztítóhely a mennyországnak egy része, mondhatni, hogy a küszöbe vagy előszobája. Ott tisztulnak meg a mennybe jutó lelkek. Azok kerülnek ide, akik már méltónak találtattak a mennyre, de szükségük van bizonyos tisztulásra, mielőtt alkalmasak lesznek a mennyei életre. Mivel nincs olyan ember, akinek nem volnának bűnei, ezért szinte senki sem kerüli el a tisztítóhelyet. Értük még tehetünk valamit: imádkozhatunk és szentmisét ajánlhatunk fel értük, hogy minél hamarabb méltókká váljanak Isten színe látására eljutni. Mivel nem tudhatjuk, hogy elhunyt szeretteink mely állapotban vannak, ezért napról napra imádkozzunk értük.”

Az áldozást követően együtt imádkoztak az elhunytakért, de a záróáldást követően is sokan visszamentek a sírokhoz, meggyújtottak egy újabb gyertyát, és emlékeztek szeretteikre, Istenhez emelve kéréseiket.

* * *

Nagyváradi Egyházmegye

Nagyváradon Böcskei László megyéspüspök emlékezett meg az elhunytakról november 2-án a székesegyházban. A szertartáson közreműködött a Szent László énekkar: Kersch Ferenc Requiemét adták elő.

A szentmise bevezetőjében a főpásztor hangsúlyozta: az örök élet reményében gondolunk az elhunytakra. Világítunk, és sokszor elhangzik, hogy ilyenkor jobban tudjuk észlelni a sötétség és a világosság közti különbséget. Megragadnak a temetőkben a fények, és szembesülünk azzal, hogy a világosság erősebb a sötétségnél. A mi hitünk is erősebb a halálnál, és ha ilyen meggyőződéssel keressük fel elhunyt szeretteink sírját, akkor közösségben vagyunk velük, hiszen Isten nem azért teremtett minket, hogy aztán elválasszon, hanem hogy mindnyájunkat elvezessen az ő országába. Az emlékezés ugyanakkor fényt, reményt, hitet ébreszt a szívünkben, és nem szabad megfeledkeznünk azokról sem, akikre már nem emlékezik senki – őket is Isten irgalmas szeretetébe ajánlva.

Böcskei László prédikációjában arról beszélt, hogy senki sem állíthatja magáról azt, hogy az örök életre rendezkedett be a földön. Sőt, inkább rövid az idő, sok lehetőséget nem tudunk kihasználni, és már csak visszatekinteni tudunk, sajnálkozni, emlékezni, búslakodni azért, hogy valami már nem a miénk, hanem a múlté, és nem vagyunk képesek ezen változtatni.

A főpásztor felidézte: november 1-jén este kisétált a Rulikowszki-temetőbe, ahol azt tapasztalta, hogy mindenki vitt valamit magával, gyertyát, virágot; az emberek beszélgettek egymással, egy kicsit oda nem illően a mindennapi élet érdekességeit, történéseit vitatták meg a holtak földjén. Egy idős néni azt ecsetelte ismerősének, hogy amikor szerettei sírja mellett áll, mindig ürességet, céltalanságot érez, azt, hogy az életnek nincs semmi értelme.

Mindenszentek vagy halottak napja így is megérinthet minket, de ezzel az érveléssel szemben hangzik Jézus tanítása, mely arról szól, hogy nem szomorúságot kell átélni ilyenkor, hanem azt, hogy megújul a bizalmunk, a hitünk, a reménységünk – buzdított Böcskei László püspök. – Krisztus ugyanis arra intette az utolsó vacsorán azokat, akik követték őt és kötődtek hozzá, hogy ne nyugtalankodjanak, inkább higgyenek Istenben és őbenne. Számunkra is új távlatokat nyit, minket is új szemléletmódra kell hogy késztessen azáltal, hogy megszólít, és azt üzeni: „Atyám házában sok hely van.” Higgyetek őbenne, mert a ti javatokra szolgál, értetek fáradozik, és ennek számtalan jelét adja szüntelenül. Elküldte egyszülött fiát, megtestesült értetek azért, hogy érzékenyebben tudjatok törekedni, haladni a nektek elkészített hely irányába. Ezért tehát ne aggódjatok, hanem engedjétek át magatokat Istennek, hogy vezessen titeket a beteljesülés felé. Így is lehet értelmezni Krisztus szavait – hangsúlyozta a nagyváradi püspök.

Gyertyát gyújtunk a mi hitünkért, és hogy kifejezzük: a holtak feltámadásában és a világosságban hiszünk, nem a halál hatalmában és a sötétségben. Imádkozunk a szeretteinkért. Nemcsak emlékezünk rájuk, hanem közösségben vagyunk velük – emelte ki Böcskei László. – Isten jelenlétébe helyezzük őket, hogy együtt tudjunk örülni – mi még itt, ők már ott – az ő irgalmas szeretetének.

Forrás és fotó: Nagyváradi Egyházmegye; Szatmári Egyházmegye/Romkat.ro

Magyar Kurír