Idén is indul zarándokvonat a csíksomlyói pünkösdi búcsúra

2019. március 12., kedd | 19:15

A Székely Gyors – Csíksomlyó Expressz június 7-én indul a csíksomlyói pünkösdi búcsúba, és június 10-én, pünkösdhétfőn érkezik vissza. Az idei zarándokvonattal kapcsolatos információkat március 12-én tették közzé Budapesten sajtótájékoztató keretében.

A szervezők elmondták, hogy a négynapos program legfontosabb eseménye a csíksomlyói Mária-ünnep, a pünkösdi búcsú, valamint a zarándoklat Gyimesbe, a történelmi Magyarország ezeréves határához.

A Csíksomlyó Expressz a korábbi évekhez hasonlóan Szombathelyről indul, a Sopron–Győr–Komárom–Tatabánya útvonalon érkezik Budapestre, majd a Keleti pályaudvarról, a Székely Gyorssal összekapcsolva, tizenhat kocsiból álló „össznemzeti zarándokvonatként” indul tovább Erdélybe – ismertette Mező Tibor, az utazást szervező Kárpáteurópa Utazási Iroda ügyvezetője.

Tájékoztatójából kiderült: a vonaton utazó zarándokok június 8-án, szombaton a csíksomlyói Mária-kegyhelyen részt vesznek a búcsún; vasárnap Gyimesbe, az ezeréves határhoz zarándokolnak, ahol szentmisén vesznek részt.

A vonatúton Böjte Csaba ferences szerzetes gyermekotthonai javára gyűjtenek. Június 9-én, vasárnap a zarándokok egy csoportja az ezeréves határtól az alcsíki Csíkszentsimonba megy, ahol átadják a gyűjtött adományokat a helyi otthon lakóinak. A program keretében lovasbemutató, sörkóstoló is lesz, majd Dévai Nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas énekes koncertjével zárul a rendezvény. A zarándokok egy másik csoportja a madéfalvi „pünkösdi forgatagon” vesz részt.

Kerékgyártó József, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a zarándokvonatot idén a Szent István király tiszteletére felmatricázott Bombardier Traxx mozdony húzza majd. A kocsik modernek, a vonaton lesz hangosítás és büfékocsi. A zarándokvonat kiemelten fontos a MÁV-Startnak, és a jövőben is mindent megtesznek a 2008-ban indult együttműködésért. A zarándoklat fővédnöke Böjte Csaba ferences szerzetes.

Forrás: MTI; Romkat.ro

Fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Külhoni
hirdetés
Vezető híreink – olvasta már?
csiksomlyoi-papalatogatas-elkeszultek-szektorbeosztasok-kiosztottak-belepoket
Csíksomlyói pápalátogatás – Elkészültek a szektorbeosztások, kiosztották a belépőket

A jegyek kézbesítésével a csíksomlyói pápalátogatásra regisztráltak számára immár az is egyértelművé vált, hogy ki honnan követheti a csíksomlyói nyeregben a Ferenc pápa által június elsején celebrált szentmisét. A Gyulafehérvári Főegyházmegye rövid összefoglalóját adjuk közre.

2019. május 23., csütörtök
-ne-borongjunk-regi-dicsosegunkon-hanem-most-akarjunk-megterni-papi-zarandoklat-mariagyudon
„Ne borongjunk a »régi dicsőségünkön«, hanem most akarjunk megtérni” – Papi zarándoklat Máriagyűdön

Május 21-én búcsún vett részt a Pécsi Egyházmegye papsága Máriagyűdön. Udvardy György megyéspüspök meghívására Varga László kaposvári főpásztor tartott előadást.

2019. május 23., csütörtök