Ifjúsági találkozó a felvidéki Máriavölgyben

Külhoni – 2018. szeptember 27., csütörtök | 17:06

Magyar fiatalokkal telt meg az egykor pálos szerzetesek által lakott Pozsonyhoz közeli ősi kegyhely, Máriavölgy a szeptember 22-i ifjúsági találkozón.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A máriavölgyi ifjúsági találkozót a pozsonyi magyar katolikus közösség fiataljai szervezték. A találkozó az októberi püspöki szinódus szellemében a hit, fiatalok, hivatástisztázás kulcsszavakra épült. Főként Pozsonyból és környékéről, de a Felvidék számos településéről is érkeztek fiatalok a Mária-kegyhelyre. A program zenés áhítattal kezdődött a Kaptár Band vezetésével.

A megjelenteket Molnár Tamás, a pozsonyi magyar katolikus hívek lelkipásztora köszöntötte. A plébános a Pozsonyi Főegyházmegye Ifjúsági Bizottságának nevében is üdvözölt minden résztvevőt, a lelkiatyákat, a fiatalokat és a szervezőket.

Délelőtt egy kecskeméti házaspár, Néma Attila és Ella tartott előadást a házasságról, a párválasztásról és az elköteleződésről. Lányuk, Dominika és férje, György Attila – akik két kisgyermekükkel voltak jelen az ifjúsági napon – személyes tapasztalatait és tanúságtételeit is meghallgathatták a fiatalok. 


Ebéd után a templomban szentségimádással folytatódott a program, Bošňák András szenci káplán vezetésével: imák, énekek váltották egymást – főként a hivatástisztázás, az élethivatás melletti elköteleződés vágya fogalmazódott meg az Oltáriszentség előtt kimondott fohászokban.

Boldog Brenner János és Boldog Titus Zeman, valamint Boldog Anna Kolesárova és a máriavölgyi találkozó napján boldoggá avatott Antal Veronika közbenjárásáért is imádkoztak a fiatalok. Buzdítást kaptak, hogy a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra szentségimádásokkal is készüljenek.

A Szűz Mária-bazilikában bemutatott magyar szentmise főcelebránsa Bodó Zoltán mosonmagyaróvári plébános volt, aki homíliájában „a négy h-ra” – a hitre, a hivatásra, a hűségre és a humorra – hívta fel az ifjúság figyelmét. E fogalmak összefüggéseiről, szerepéről szólva arra buzdított, hogy hittel megélt hivatásában igyekezzen mindenki hűséges lenni, és mindezt mindig egy kis humorral is fűszerezze.

A szentmise után – az Ars Sacra Fesztivál keretében – a Sík Sándorról szóló Százgyökerű szív című összeállítás hangzott el Dóczy Péter, Jónás Gabriella és Szemerédi Bernadett előadásában.

A délutáni órákban kiscsoportos beszélgetések következtek. Az őszi találkozó közös imával és áldással zárult, a Máriavölgyben található lourdes-i barlang közelében.


*

A szombati találkozót a fiatalokért felajánlott péntek esti szentmise és egy kerekasztal-beszélgetés előzte meg: szeptember 21-én a pozsonyi ferences templomban imádkoztak papok, ministránsok, fiatalok és idősebbek; majd a pozsonyi magyar katolikusok új közösségi házában a Nagyszombati Főegyházmegye magyar ifjúsági referense, Olgyay Csaba meghívására papok, hitoktatók, táborszervezők, fiatalok, a fiatalokkal foglalkozó személyek, szülők gyűltek össze, akik a szlovákiai magyar ifjúságpasztoráció témában folytattak megbeszélést.

Forrás és fotó: pozsonyi magyar katolikus közösség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria