Jubiláló házasokat áldott meg Böcskei László Nagyváradon

Külhoni – 2018. január 9., kedd | 11:30

Kerek házassági évfordulójukat ünneplő párokat áldott meg Böcskei László nagyváradi megyéspüspök január 7-én, vasárnap, Urunk megkeresztelkedésének ünnepén a nagyváradi székesegyházban bemutatott szentmise végén.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Bevezető beszédében Böcskei László megyéspüspök arra hívta fel a figyelmet: a karácsonyi szent idő végéhez érkeztünk, amikor azt szemléltük, hogy Isten megmutatkozott számunkra, eljött közénk a Fia által. Tette ezt nem önmagáért, hanem azért, hogy az ember könnyebben megtalálja az élete célját. E szövetséget erősítette meg a Mennyei Atya Krisztusnak a Jordán folyóban való megkeresztelkedésével. „Ez az én szeretett fiam, benne telik kedvem” – hangzott az égi hang jelzésként, hogy aki azt akarja, az élete teljes legyen, őhozzá igazodjon. És erről az igazodásról kell szólnia a most kezdődött évközi idő minden napjának is. Ilyen vállalkozáshoz kell kérnünk Isten segítségét, megköszönve ajándékait, melyekkel elhalmozott minket, gondolva a legnagyobb ajándékra, a keresztségre, mely által a gyermekeivé tett minket, mert a kedvét lelte bennünk.

A főpásztor külön üdvözölte a 2017-ben kerek házassági évfordulójukat ünneplő párokat. Azt kérte tőlük: köszönjék meg mindazt az Úrnak, amivel az elmúlt években, évtizedekben elhalmozta őket, a Gondviselő jóságát, és ne feledkezzenek meg arról, hogy Isten ajándéka a hűség, az egymás iránt érzett szeretet, a kitartás és az önfeláldozás is.

Varga Sándor biharpüspöki plébános prédikációjában úgy fogalmazott: a karácsonyi ünnepkört úgy is szemlélhetjük, hogy „az Atya tett egy lépést azáltal, hogy elküldte a Fiát, akit aztán később vezérként a kereszten feláldozott, hogy mattot adjon a bűnnek”.

Megkeresztelkedésekor pedig Jézusnak nem megtisztulnia kellett, hiszen bűntelen volt, ezért inkább alámerült, hogy ezáltal felülemelkedjen, és magára vegye a világ bűneit. Sok esetben a házasoknak is le kell mondaniuk önmagukról, hogy ezáltal együtt megnyerjék magukat egymásnak, és megszilárdítsák a kapcsolatukat. A szónok arra biztatta az ünneplő házaspárokat, hogy gyakran merítsenek erőt a múlt emlékeiből, hiszen ez megszilárdíthatja kapcsolatukat.

A szentmise végén Böcskei László megyéspüspök páronként megáldotta a házassági évfordulót ünneplőket, gratulált és emléklapot nyújtott át nekik.

Forrás: Erdon.ro

Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria