Jubiláns házasokat áldottak meg Nagyváradon

Külhoni – 2017. január 11., szerda | 11:24

Urunk megkeresztelkedésének ünnepén, január 8-án a nagyváradi székesegyházban Böcskei László megyéspüspök húsz olyan házaspárt áldott meg az ünnepi szentmise keretében, akik az elmúlt esztendőben kerek házassági évfordulójukat ünnepelték.


Isten eljön közénk, hogy kiemeljen bűneinkből és megmutassa az üdvösség felé vezető utat. Ez az út pedig nem más, mint az újjászületésé, a megújulásé – fogalmazott a szentmise bevezetőjében a főpásztor.

Urunk megkeresztelkedésének ünnepe életünk egy olyan eseményére is emlékeztet minket, amelyre a legtöbben nem tudunk visszaemlékezni: ez pedig megkeresztelkedésünk napja, amikor mi is az újjászületés útjára léptünk, amikor minket is megajándékozott Isten az újjászületés lehetőségével, és ennek útját megmutatta nekünk. Adjunk hálát külön ezért az ajándékért, hogy a keresztségben Isten gyermekeivé lehettünk – buzdította a híveket Böcskei László.


Prédikációjában Kovács F. Zsolt püspökségi irodaigazgató rámutatott, egyetlen párkapcsolatra sem mondható, hogy tökéletes lenne. Párválasztáskor mérlegel a két fél, addig, amíg a másik jó tulajdonságai túlsúlyba nem kerülnek, és akkor kijelentheti: „Igen, ezzel az emberrel le tudnám élni az életemet.” A mai fiataloknál tapasztaljuk, hogy talán túlságosan is sokat mérlegelnek, számítgatnak, és inkább a visszatartó tényezők kerülnek előtérbe. A jubiláló házaspárok arról tesznek tanúságot, hogy igenis fel lehet fedezni az értékeket egy emberben, minden gyarlósága ellenére. Kiben ne lennének gyengeségek? De az egymás iránt érzett szeretet felülírja a rideg értelem racionális érveit. A szeretet képes jó értelemben „szemet hunyni” a gyengeségek fölött. Egyedül a szeretet az, amely képes megbocsátani – hangsúlyozta Kovács Zsolt.


A szentmise végén a kerek házassági évfordulót ünneplő házaspárok a főpásztor elé vonultak, aki megáldotta őket, és égő gyertyát adott át a férjeknek, a feleségek pedig egy-egy szál fehér rózsát kaptak és emléklapot vehettek át.

Forrás és fotó: hirek.varad.org

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria