Katolikus emlékhelyet avattak egy partiumi református faluban

Külhoni – 2018. szeptember 10., hétfő | 10:41

Szinte napra pontosan tizenegy évvel az alapkőletétel után, szeptember 2-án felavatták a Bihar megyei Hegyközszentimrén a Millenniumi Szent Imre Emlékkápolnát és Kilátót.

Kucharszki Zoltán tiszteletes elmondta, több mint egy évtizedes, kitartó küzdelembe került, hogy elérkezzen ez a nap. Az elmúlt hetekben a helyiek szinte emberfeletti munkát végeztek, hogy az épületegyüttes és környezete is készen álljon a nagy napra.

Az avatási ünnepség a templomkertben kezdődött. Kucharszki Zoltán Szent Imre herceg szobra előtt megemlítette, hogy a hagyomány szerint a falu névadója a környező erdőkben vesztette életét 1031. szeptember 2-án vadászbalesetben. Forró László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főjegyzője kiemelte: „Egy református faluban katolikus emlékhelyet avatunk, mely azonban mindannyiunké, s mely a lelki mellett anyagilag is a település hasznára lehet.” 

Ezt követően hagyományőrző huszárok és kurucok díszőrsége mellett koszorúzás következett, melyen a politikusok és a különféle intézmények képviselői mellett részt vettek a Szent Imre nevét viselő települések szövetségének jelen lévő tagjai is: Csíkszentimre, Mátraszentimre, Pestszentimre, Soltszentimre, Imrehegy, Szentimrefalva, Tiszaszentimre képviselői.

Az ünnepség az avatásra váró épületnél folytatódott, ahol beszédet mondott többek között Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, az épületet tervező Wágner Péter Ybl-díjas építész, és Kucharszki Zoltán is felelevenítette az építkezés történetét. A lelkész okleveleket és ajándékokat adott át azoknak, akik anyagiakkal, kétkezi munkával, illetve bármilyen módon segítették az emlékkápolna megvalósulását. 

Kőrösi Kristóf szavalata után előbb Böcskei László nagyváradi megyéspüspök, majd Csűry István református püspök mondott beszédet a kilátó és kápolna mellett megtartott ökumenikus istentiszteleten, majd a Himnusz eléneklése után a két püspök, valamint Lezsák Sándor és Szabó Ödön átvágták az avatószalagot. Az ünnepet közös ebéd, valamint Dévai Nagy Kamilla műsora zárta.

Forrás és fotó: Nagyváradi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria