Kórházmisszióval segített Kárpátalján a Magyarországi Katolikus Karitász

Külhoni – 2017. október 5., csütörtök | 14:50

A Caritas Hungarica és a magyarországi Via et Vita Nagycsaládos Egyesület együttműködésében újabb kórházmissziós program valósult meg szeptember 23–24-én a kárpátaljai Gyertyánligeten (Kobilecka Poljana), a szórványban élő magyarság körében.

A négy magyar orvosból álló önkéntes csapat a két nap alatt több mint száz gyermek szűrővizsgálatát végezte el; mozgásszervi, fogászati, szemészeti és gyermeknőgyógyászati vizsgálatokkal segítették a mintegy hatszáz fős magyar szórványnépesség egészségügyi ellátását. A kiutazó orvosok önkéntes szolgálatban vettek részt a programban, szükséges esetekben felajánlva az utógondozás lehetőségét is.

A szűrővizsgálatok feltárták, hogy sok gyermeknek van szüksége szemüvegre, lúdtalpbetétre, és néhány esetben hosszabb távú gyógykezelésre is. A két szervezet a továbbiakban igyekszik majd biztosítani a szükséges gyógyászati eszközöket, valamint a vizsgálatok lehetőségét. A fogászati szűrés keretében a helyes fogápolásra is megtanították a gyermekeket.

A Katolikus Karitász két évvel ezelőtt indította el kórházmisziós programját, amelyben állandó együttműködő partnere a kárpátaljai Kezünkben a Jövő Alapítvány. A program keretében a segélyszervezet már számos akcióval kapcsolódott be három város, Ungvár, Munkács és Beregszász gyermekkórházainak támogatásába, emellett két másik egészségügyi intézményt is támogatnak. A betegellátás és rehabilitáció fejlesztésére az elmúlt években közel 10 millió forintos támogatást biztosított a segélyszervezet.

Az ungvári városi gyermekkórházat életmentéshez szükséges oxigénkoncentrátorral, a fiziológiai osztály felújításával, műtőlámpával, orvosi eszközökkel, gyógymedencével, fogorvosi székkel és eszközökkel segítették, valamint több betegszoba bebútorozását vállalták. A munkácsi megyei gyermekkórházat élelmiszer-adománnyal támogatták, valamint korszerű infúziószabályozó készüléket adományoztak a gyermekonkológiai osztálynak.

A közelmúltban a Magyarországi Katolikus Karitász a beregszászi járási kórház gyermekosztályának fürdőszobáját újíttatta fel. Az elmúlt évben egy vízvezeték-állványzat cseréjét támogatta a segélyszervezet, idén nyáron pedig a vízvezeték és a villanyhálózat újult meg a rendkívül rossz állapotban lévő fürdőszobában, sőt a helyiség új burkolatot is kapott.

A Katolikus Karitász és a Via et Vita Nagycsaládos Egyesület több alkalommal vittek ruha-, könyv-, játék- és élelmiszer-adományokat a szórványban élő magyarság megsegítésére.

Forrás és fotó: Katolikus Karitász

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria