Liturgikus képzési hétvégén vettek részt a szatmári egyházmegye ministránsai

Külhoni – 2017. november 2., csütörtök | 14:17

Másodszor tartott képzési hétvégét a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye ministránsai számára – ezúttal október 27-én és 28-án – az egyházmegyei ifjúsági iroda a nagyszokondi Szent Ignác Lelkigyakorlatos Központban. Céljuk, hogy a ministránsok minél tudatosabban végezzék szolgálatukat.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Tizenegy plébániáról összesen huszonketten vettek részt a képzésen, és az esti zsolozsma keretében megújították ígéreteiket. A hétvégén többek között egyeztették a ministránsok szabályzatát az új liturgikus renddel.

Szombaton Schönberger Jenő püspök is ellátogatott a képzésre és szentmisét mutatott be. A főpásztor szentbeszédében rámutatott: „Szent Simon és Júdás Tádé apostolok ünnepén a meghívásra is emlékezünk. Ahogy Jézus meghívta az apostolokat hitre, szolgálatra, majd küldte tanúságtételre, ugyanúgy tesz veletek, ministránsokkal is. Ugyanúgy várja, hogy nem csak a templomban, de hétköznapi életetekben is tanúsítsátok, Krisztus-követők vagytok. A szentmisén legyetek mindig összeszedettek, érezzétek át szolgálatotok szépségét és hangsúlyát is. Ha rátok néznek a hívek, ne érezzék úgy, hogy kizökkennek a szentmise hangulatából, épp ellenkezőleg, erősödjenek ebben.”

A fiatalok később csoportokba osztva vetélkedőn vettek részt, melynek végén nem csak a győztesek vihettek haza ajándékot, hanem mindannyian kaptak egy-egy fontos tudnivalókat tartalmazó ministránsfüzetet.

A romániai magyar nyelvű misézés kezdetén a testtartásra vonatkozóan a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye is átvette a Magyar Katolikus Püspöki Kar 1969. szeptember 17-i rendelkezését, amely Magyarországon ma is érvényben van.

Romániában a római katolikus egyházmegyék azonban már a legújabb misekönyv általános rendelkezéseit veszik figyelembe, és utolsóként a szatmári is csatlakozott ehhez a gyakorlathoz. Schönberger Jenő megyéspüspök kezdeményezésére a papi szenátus többsége is úgy látta jónak, hogy az egyházmegye is vezesse ezt be. A testtartást érintő változások 2017. június 18-án léptek életbe kötelező jelleggel.

A részletes módosulásokról az egyházmegye közleménye ITT olvasható.

Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria