Magyar delegációk is részt vettek a Mária-kegyhelyek római jubileumán

Külhoni – 2016. október 10., hétfő | 15:17

Közel kilencven Mária-kegyhely küldöttsége gyűlt össze október 8-án a Szent Péter téren, ahol az irgalmasság szentéve egyik kiemelt rendezvényeként került sor a „máriás jubileumra”.

Kegyképeik és kegyszobraik kisebb-nagyobb másait hordozva hosszú körmenetben vonultak be a térre a világ minden tájáról érkezett delegációk. A legnagyobb és legismertebb kegyhelyek – Loreto, Pompei, Lourdes, Fatima, Guadalupe, Luján, Aparecida, Altötting, Częstochowa – küldöttségei mellett érkeztek résztvevők távoli országok kevésbé ismert szent helyei képviseletében is. A körmenet élén a pompei Rózsafüzér Királynője-kegykép mását hordozták, a végén pedig a legősibb római kegykép, a Salus Populi Romani ikonja zárta a sort, melyet Ferenc pápa kérésére hoztak át ez alkalomra a Santa Maria Maggiore-bazilikából a Vatikánba.


„Magyarországról három szépséges küldöttség érkezett: itt van a római magyarok közössége, mely a Magyarok Nagyasszonya szentképét hozta el, illetve a máriapócsi és a csíksomlyói kegyhelyek küldöttségei” – e szavakkal konferálták fel a „Regnum Marianum” delegációit – Csíksomlyót is tökéletes kiejtéssel említve.


A pócsi Szűzanya ikonjának másolatát a Kocsis Fülöp metropolita, valamint Orosz István kegyhelyigazgató vezette csoport hozta el. Csíksomlyót Kovács Sándor kolozs-dobokai főesperes vezetésével hat székely népviseletbe öltözött fiatal képviselte, a kegyszobor kicsinyített másával. Tekintettel arra, hogy a jubileumra éppen a vatikáni magyar kápolna búcsúnapján, Magyarok Nagyasszonya ünnepén került sor, a római magyarok kisebb csoportja Németh László olaszországi főlelkész vezetésével szintén részt vett a körmeneten a Magna Domina Hungarorum lobogójával.


A Szentatya vezetésével elmondott dicsőséges szentolvasó és loretói litánia után minden delegáció egy-egy képviselője a Szentatya elé járulhatott: Anasztázia nővér Máriapócs, Márton Szabolcs Csíksomlyó, Érszegi Márk Aurél pedig a római magyarok üzenetét adta át Ferenc pápának.

A Mária-kegyhelyek jubileumát záró pápai misén Kocsis Fülöp hajdúdorogi metropolita és több magyar pap koncelebrált a Szentatyával.

Az esemény a Rome Reports hírügynökség felvételein megtekinthető (1:17:50 – magyar küldöttségek felkonferálása; 1:32:05 és 1:34:15 – magyar küldöttségek bevonulása).


Forrás és fotó: Magyarország Vatikáni Nagykövetségének blogja

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria