Május Pozsonyban – Lelki megújulás a Mária-tisztelet jegyében

Külhoni – 2017. június 6., kedd | 17:10

Májusban, Mária hónapjában a pozsonyi magyar katolikus közösség tagjai számára is számos alkalom nyílt a Szűzanya-tisztelet gyakorlására a fatimai jelenések centenáriuma jegyében.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Május első hétvégéjén, anyák napja alkalmából mindannyiunk Égi Édesanyját is köszöntötték a magyar hívek Pozsonyban. Május 6-án, szombaton délelőtt az orsolyiták Loretói Szűz Mária tiszteletére szentelt templomában tartották az elsőszombati szentmisét és elimádkozták a litániát. A szentmisén a helyi híveken kívül a pozsonyi magyar nyelvű teológiai szabadegyetem – amelyet a Nagyszombati Egyetem pozsonyi székhelyű Teológiai Kara a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolával együttműködve szervez – előadásain rendszeresen részt vevő vidéki hívek is jelen voltak.

Ezután a közösség által működtetett Korona társalgó helyiségében a helyi cserkészcsapat szervezésében kézműves-foglalkozás várta a gyerekeket és fiatalokat, akik ajándékokat készíthettek édesanyjuknak.

Másnap, vasárnap a pozsonyi ferences templomban tartott magyar nyelvű szentmise keretében is imádkoztak a hívek az édesanyákért, valamint – Jó Pásztor vasárnapja alkalmából – az újabb papi hivatásokért is.

Május 8-án, ami Szlovákiában munkaszüneti nap, egynapos zarándoklaton vett részt a pozsonyi magyar közösség lelkipásztoruk, Molnár Tamás vezetésével. Először Szlovákia régészeti szempontból egyik legjelentősebb vidékére, Bény községbe látogattak el – számolt be az egyik résztvevő, Kirschhofer Bernadette. A település nevezetességei közé tartozik az idén nyolcszáz éves, kéttornyú, románkori, eredetileg premontrei kolostortemplom, amelyet Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya tiszteletére szenteltek. A zarándokok itt mondták el a loretói litániát.

Délután a márianosztrai Magyarok Nagyasszonya-bazilikában vettek részt szentmisén. Előtte Borsos János József pálos szerzetes ismertette a templom és a kegykép történetét.

Szentbeszédében a szerzetes arról beszélt a zarándokoknak, hogy a Szentháromságnak vagyunk a gyermekei. Időt, szeretetet kell adni Jézusnak, és az ő Lelkét kell belevinni minden tettünkbe, mert anélkül cselekedetinknek nincs értéke. És tudatában kell lennünk annak, hogy Mennyei Atyánk gondot visel ránk, nem tud nem figyelni, nem szeretni. Vigasztal, örömet, erőt ad. Ezért örömmel kell megtenni azt is, ami nehéz. Ő majd minden könnyünket letörli. A szenvedéseket el kell viselni és egyesíteni Jézus Krisztus szenvedésével. Borsos János József felhívta figyelmet arra: a márianosztrai bazilika engesztelő nemzeti szentély, minden hónap 13-án engesztelő virrasztást tartanak nemzetünk lelki megújulásáért.

Májusban került sor a pozsonyi magyar közösségben a gyerekek elsőáldozására, a fiatalok pedig részt vettek a Nagymarosi Ifjúsági Találkozón.

Forrás és fotó: Pozsonyikatolikusok.sk 

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria