Már több mint 300 csoport regisztrált – Nagy érdeklődés övezi a csíksomlyói pápalátogatást

2019. március 5. kedd 13:32

Március 1-jén nyílt meg a Pontifex.ro honlap, ahol regisztrálni lehet a csíksomlyói pápalátogatásra. Még csak néhány nap telt el, de már látszik, hogy rendkívül sokan részt szeretnének venni Ferenc pápa június 1-jei szentmiséjén a székelyföldi kegyhelyen.

Bár pontos számadatról egyelőre nem áll módjukban beszámolni, a szervezők szerint jelentős érdeklődés övezi a Ferenc pápa június elsejei csíksomlyói miséjére való regisztrációt. Mint ismert, a Pontifex.ro honlapon kell bejelentkezniük mindazoknak, akik szeretnének részt venni a Szentatya június elsejei miséjén a csíksomlyói hegynyeregben. A március elsején megkezdődött regisztráció a hónap végéig tart.

Oláh Zoltán kanonok, a pápalátogatás sajtófelelőse március 4-én, hétfőn a Krónika erdélyi magyar napilapnak elmondta, már péntek óta sokan regisztráltak a honlapon, ugyanakkor sokan tettek fel konkrét kérdéseket a pápalátogatással, az eseménnyel kapcsolatos tudnivalókról.

Bodó Márta, a pápalátogatást előkészítő sajtóbizottság munkatársa hozzátette, folyamatos az online regisztráció, valamint az érdeklődés a történelmi esemény iránt, és bár a honlap nem fagyott le, a regisztráció kezdete óta eltelt napokban volt olyan pillanat, amikor a „roham” alaposan megviselte a rendszert. Bodó Márta ismertette, hogy már háromszáz körül van a regisztrált csoportok száma, ugyanakkor mintegy hetven levél érkezett a honlapon feltüntetett e-mail-címre, amelyekben a hívek egyrészt megköszönik a katolikus egyházfő romániai apostoli körútjának székelyföldi állomásán való részvétel lehetőségét, másrészt további információkat kérnek. „Bár csoportos és egyéni regisztrációra egyaránt lehetőség van, több szempontból – például utazás, szervezettség – előnyt fognak élvezni a csoportok, ezért ezt a jelentkezési formát ajánljuk mindenkinek. Akárcsak azt, hogy lehetőleg tömegközlekedési eszközökkel jöjjenek Csíksomlyóra” – hangsúlyozta Bodó Márta, utalva többek között arra, hogy május 31-től már csak az engedéllyel rendelkező, csoportokat szállító gépjárművek juthatnak be Csíkszeredába. A Keresztény Szó kulturális havilap főszerkesztője közölte, sokan tesznek fel kérdéseket nekik Magyarországról is, és ezekre folyamatosan válaszol a sajtóbizottság, amelynek bővítették a létszámát.

Egyébként a plébániákon már jóval az online regisztráció elindítása előtt megkezdődött a Ferenc pápa csíksomlyói miséjére elzarándokolni kívánó hívek összeírása. Ez még nem jelenti a hivatalos előjegyzést, csupán az volt a szervezők célja, hogy előzetes képet kapjanak arról, nagyságrendileg mekkora tömegre számítsanak Csíksomlyón, és ennek alapján alakíthassák ki a hegynyeregbe tervezett szektorokat.

Valamennyi regisztrált személy vonalkódos belépőt kap e-mailben, amelyet ki kell nyomtatniuk, enélkül nem juthatnak be arra a több mint tízhektáros védett területre, amelyet a csíksomlyói hegynyeregben biztonsági okokból elkerítenek a hatóságok.

Forrás és fotó: Krónika.ro

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Külhoni
Vezető híreink – olvasta már?
papp-miklos-edzesterve-nagybojtre-iii-resz-olvass-nap-mint-nap-jakab-apostol-levelebol
Papp Miklós edzésterve nagyböjtre, III. rész: Olvass nap mint nap Jakab apostol leveléből!

Papp Miklós görögkatolikus parókus rendhagyó edzésre hív a nagyböjtben. Takarítsuk ki fejünk „faliújságját”, és olvassunk el mindennap egy fejezetet Jakab apostol leveléből – ajánlja a kihívás harmadik részében.

2019. március 18. hétfő
van-e-jovoje-kereszteny-hitnek-megjelent-az-uj-ember-kiadvanyok-legujabb-kotete
Van-e jövője a keresztény hitnek? – Megjelent az Új Ember Kiadványok legújabb kötete

A Magyar Kurír Új Ember Kiadványok sorozatának legújabb, „Imádság ködben” című kötetében a kortárs teológia két meghatározó alakjának, Hans Joasnak és Robert Spaemann-nak a keresztény hit jövőjéről folytatott beszélgetését tesszük közzé. Kedvcsinálóként a fordító, Görföl Tibor előszavát olvashatják.

2019. március 18. hétfő