Megáldották a munkácsi püspökség új épületszárnyát

Külhoni – 2017. augusztus 1., kedd | 14:45

Július 31-én áldották meg Munkácson a római katolikus püspökség közelmúltban elkészült épületszárnyát, mely a magyar kormány támogatásával épülhetett fel.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az ünnepélyes átadón jelen volt Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár; Kuti László ungvári vezető konzul, Mélykuti Ferenc beregszászi vezető konzul; a házigazda, Majnek Antal püspök és magyar nyelvű papjai – akik ezen a napon papi találkozót tartottak Munkácson –, valamint a püspökségi munkatársak, a munkácsi és az egyházmegyei karitász munkatársai is.

Az ünnepség a székesegyházban szentmisével kezdődött, melyet a főpásztor mutatott be, papjaival együtt. A szentmisében hálát adtak Istennek sok jótevőért, segítőért, különösen is az új épület támogatóiért. Majnek Antal püspök beszédében Loyolai Szent Ignác élete kapcsán kiemelte, hogy az Egyház mindig megújulásra szorul. Az idei két szentév kapcsán beszélt a fatimai Szűzanya kéréseiről és Szent László küzdelmes, győzedelmes életéről, mely mindannyiunknak például szolgál.

Ezt követően a püspökségen Soltész Miklós államtitkár Majnek Antal kérésére előadást tartott a találkozón részt vevő papoknak. Vianney Szent János életéről szólva hivatásuk hiteles, kitartó, hűséges és bölcs megélésére buzdította a papokat – mindezt egy világi hívő szemszögéből. A következőkre kérte a papokat: támogassák a családokat, hogy azok megmaradhassanak; őrizzék meg a papi szegénységet és a szolidaritás lelkületét; legyenek a békesség építői; folyamatosan képezzék tovább magukat; figyelmeztessék az embereket, hogy kerüljék a helytelen szórakozási módokat, melyek akár függőséget is okozhatnak; vegyék fel állandóan a harcot a kísértésekkel, s őrizzék meg a hivatásukhoz való hűséget. Előadása végén Vianney Szent János Mária-tiszteletéről beszélt.

A program az új épületszárny megáldásával folytatódott. Az építkezés során felújították a földszinti részen a régi konyhát és ebédlőt; a padlástérben két szobát alakítottak ki. A program közös ebéddel zárult a felújított ebédlőben.

Forrás és fotó: Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria