Megkezdődött a magyar zarándokév a nyitrai kálvárián

Külhoni – 2019. május 8., szerda | 13:34

Május 4-én ünnepélyesen megkezdődött a magyar zarándokév a felvidéki Nyitra kálváriáján. Ez már a harmadik esztendő, hogy a magyar híveknek az egész év folyamán lehetőségük nyílik elzarándokolni Zoboralja e kevésbé ismert kegyhelyére.

A 2019-es magyar nyelvű lelki program minden eddiginél gazdagabb, és a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) való felkészülés jegyében zajlik. „Ezért az Oltáriszentséget helyeztük a középpontba, erről a nagy ajándékról szeretnénk elmélkedni minden egyes alkalommal” – hangsúlyozza a magyar búcsúk főszervezője, Zeman István Nagycétényből.

Hozzátette, hogy a történelmi Nyitra város kálváriája olyan hellyé válhat, ahova Zoboralja egyre jobban fogyó magyarsága mindig örömmel jöhet anyanyelvén imádkozni, hálát adni, engesztelni vagy kérni.

Az itteni vidék magyarságának egyik legnyomasztóbb terhe, hogy a hivatások hiánya következtében egyre kevesebb helyen szolgálnak magyar ajkú lelkipásztorok, ezzel párhuzamosan megszűnnek a magyar iskolák, és így egyre jobban halad előre az asszimiláció. Így nyilvánvaló, hogy minden egyes zarándoklat nagy ajándék az itteni magyar hívek számára, különösen, ha a saját településükön már csak korlátozott lehetőségük van magyarul hallgatni a szentmisét, magyarul járulni a szentgyónáshoz, magyarul tartani meg a szentségimádást.

Zeman István elmondta: számára az a legnagyobb ajándék, amikor a magyar hívek énekétől zeng a kegytemplom, és látja vágyakozásukat, hálájukat. A főszervező hangsúlyozta, hogy a kegyhely plébánosa, a verbita Jozef Strečka bár szlovák, nem beszél, de még csak nem is ért magyarul, mégis mindig örömmel vár minden magyar zarándokot. Csak a magyar eseményekre kölcsönzi ki azt a gyönyörű, műemlék barokk szentségtartót, amit még Mária Terézia ajándékozott a 18. század közepén a nyitrai kálvária számára.

Mivel a nyitrai kálvária Mária-kegyhely, a zarándokévet hagyományosan mindig májusban kezdik meg.

Az idei első búcsú május hónap első szombatjára esett, így a szertartás végén felköszöntötték az édesanyákat is.

Zeman István elmondta, a búcsúra számos gyermek érkezett a Zoboralja községeiből, Nagycétényből, Nyitracsehiről, Berencsről, Gímesről és Kolonból – ők a szentségimádás után egy-egy szál virággal köszöntötték édesanyjukat, nagymamájukat.

A szentségimádást követő ünnepi szentmisét Barsi Balázs ferences szerzetes mutatta be. Prédikációjában hangsúlyozta, hogy a mai korra jellemző deszakralizáció, vagyis amikor már semmi sem szent, az édesanyai hivatásra is jellemző lett. A modern eszmék szerint a gyermek ma már nem érték, nem Istentől kapott ajándék, csak melléktermék, ami azért jó, ha van, de nem több; akit inkább elkényeztetünk, mert az egyszerűbb, de nem nevelünk. A szónok arra is rámutatott, hogy a nő eszmei értéke is lesüllyedt. A fogyasztói társadalom ma a nőben nem az élet hordozóját látja, akit becsülni, tisztelni kell, hanem csak egy élvezeti cikket, amit ki lehet használni, és ha már megunttá válik, akkor nem gond lecserélni. Ilyen környezetben nem egyszerű betölteni a jó feleség, a jó édesanya hivatását. A keresztény értékeit és gyökereit elhagyó Nyugat-Európára jellemző fogyasztói életstílus és az azzal járó rengeteg nagy lelki káosz és pusztulás legyen számunkra felkiáltójel – hangsúlyozta Barsi Balázs. Arra buzdított mindenkit, hogy ha igazi példaképet keresnek, legyen az a Szűzanya, aki bár sok mindent nem értett, mégis hittel fogadta el az Isten akaratát, a végsőkig bízva az Úrban. Nem panaszkodott sem a betlehemi kitaszítottság idején, sem az egyiptomi menekülésben, sem a kereszt alatt. Jézus és Mária elválaszthatatlanok: nem lehetünk hasonlók az egyikhez, hogy a másikhoz ne lennénk hasonlók – hangzott el a homíliában.

*

A következő magyar zarándoklat a nyitrai kálvárián Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én lesz. Augusztus 17-én és 18-án a NEK missziós keresztjének jelenlétében Fábry Kornél, a NEK főtitkára és Hal’kó József pozsonyi segédpüspök mutat be szentmisét a kegyhelyen.

Forrás és fotó: Zeman István

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria