Megmentik a műtárgyakat – Pillanatkép a Szatmári Egyházmegye restaurátorműhelyéből

Külhoni – 2017. november 29., szerda | 18:32

Puskás Éva és Sulyok László a Szatmári Egyházmegye restaurátorai. Műhelyükben folyamatos a munka, jelenleg a máramarosszigeti Borromeo Szent Károly-templom műtárgyain dolgoznak.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A máramarosi templomban több 18–19. századi oltárkép is található. A restaurátorok nyáron a templom Világosító Szent Gergelyt, az első örmény püspököt ábrázoló mellékoltárképét restaurálták, majd pedig a Pieta-szobor újulhatott meg, mely Stufflesser Ferdinand tiroli műhelyében készült a 19. században. Az eltelt időben többször ráfestettek, vastag szennyeződés rakódott rá, így a finom részletek eltűntek, a színek besötétültek. Ezek mellett gondot jelentett, hogy a szobor talapzatában repedések jelentkeztek – az állapotfelmérés során a restaurátorok biológiai károsodást okozó szú-nyomokat is találtak. A megerősítési munkák kevésbé látványosak, de annál szükségesebbek. A szennyeződés és a festékrétegek eltávolítása után feltárult a műtárgy eredeti finom faragása. Az esztétikai helyreállítást követően a szobor ismét eredeti színeiben pompázhat.

A Pieta felújításának befejeztével jelenleg a templom Kalazanci Szent Józsefet ábrázoló mellékoltárképén dolgozik Puskás Éva és Sulyok László. Kalazancius nem véletlenül kapott helyet a máramarosszigeti templomban: 1730 őszén az egri püspök megbízásából a piaristák vették át a település római katolikus plébániájának vezetését. Ők építették a Borromeo Szent Károly-templomot is, alapkövét 1736-ban tették le.

A Kalazanci Szent Józsefet ábrázoló mellékoltárkép több alkalommal került nem szakértő kezek alá, így a festményt nem csak az idő károsította. A festmény szélét fakeretre ragasztották, melyet kitoldottak, majd arra is ráfestettek. A restaurátoroknak le kellett venniük a keretről a vásznat – ami több helyen szakadt, lyukas volt –, megduplázták, új feszítőkeretet készítettek és a hiányos részeket kiegészítették. Hamarosan megkezdődhet a festmény esztétikai helyreállítása is.

Arra a kérdésre, hogy mikorra fejeződik be a kép felújítása, még nem lehet pontos választ adni, hiszen a restaurálási folyamat néhány fázisa még hátravan, de hamarosan az egész egyházmegye örülhet a megújult szobornak és mellékoltárképnek.

Forrás és fotó: Szatmári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria