Megnyitották a tanévet a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen

Külhoni – 2018. október 4., csütörtök | 14:56

A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) múltjáról, jelenéről és jövőjéről is szó esett az ünnepélyes tanévnyitón október 1-jén. Elhangzott, a megerősödés évei ezek az egyetem életében. A tanévnyitón jelen volt Böcskei László nagyváradi megyéspüspök is.

Böcskei László a Lélek hívogatásának és befogadásának fontosságáról beszélt, és arról, lényeges, hogy az egyszerű feladatokban is észrevegyük a nagyszerű lehetőséget, és a Lélek sugallatának köszönhetően előrelátóan tudjuk alakítani, építeni a jövőt.

A „Szentlélek-hangulatú” élet egyik jellemzője: Isten idejében és tervében maradni. A Szentlélek nemcsak felkínálja a lehetőséget, hanem sürget is arra, hogy jobbak legyünk. Életünk egészét olyan térré kell alakítani, ahol jelen van az Úr, s az egyetemi tanév kezdete új lehetőség ennek megvalósítására – mondta a főpásztor, majd azt kívánta: mindenki lássa és kövesse a célt, mely nem más, mint Isten szépségének és jóságának megismerése és továbbadása a világnak. Böcskei László látó szemért, szerető szívért, eleven hitért imádkozott a jelenlévők számára.

Pék Sándor esperes a Szentlélekből áradó lelki fényességről szólt, s arra biztatott, hogy fogadjuk be a fényességet, Jézus Krisztus által legyünk fényesek.

Pálfi József rektor optimizmusának adott hangot: a tavalyi biztató kezdet után sikeres tanévet zártak, s van okuk a reménységre. A PKE küldetése a keresztény és nemzeti eszméhez kötődik, e lokális és globális világban nem keseregve, hanem hittel munkálkodva végzi feladatát. A rektor elmondta, a most kezdődő tanévre 329 elsőéves hallgató iratkozott be, ez 20 százalékos növekedést jelent az előző tanévhez képest. Arról is szólt: ingyenes román érettségi felkészítőt tartanak, s új szakok (többek között vidékfejlesztés, agrármérnök, humán erőforrás) indítását tervezik.

A megerősödés évei ezek a Partiumi Keresztény Egyetem életében, az intézmény képes talpra állni, fejlődni, és minden objektív kihívással szembe tud nézni. Jézus Krisztus azt mondta: „Én tudom, hogy honnan jöttem és hová megyek.” Legyetek bátrak, és hamarosan meg fogjátok tudni, honnan jöttök és mi a célotok – biztatta a hallgatókat Pálfi József.

A PKE kórusának műsora, az elsőévesek ünnepélyes fogadalomtétele és a Continuo zenekar reneszánsz művekből álló előadása után Tolnay István, a Pro Universitatae Partium Alapítvány alelnöke szólalt fel, aki Tőkés László elnök nevében is köszöntötte a tanévnyitón megjelenteket, majd felidézte az intézmény múltját, a kezdeteket, amikor még az épület pincéjében működött a Sulyok István Református Főiskola. Emlékeztetett, voltak olyan idők, amikor a hallgatóknak fizikailag is meg kellett védeniük az épületet, mivel az állami egyetem hallgatói el akarták foglalni. „Biztosítani szeretném az elsőéveseket: ma könnyebb, de könnyebb feladni is – kérlek titeket, ne adjátok fel” – zárta szavait az alelnök.

A műveltség a helytállás egyik eszköze – fogalmazott Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem célja, feladata nem más, mint megtartani a keresztény értékrendet, és szem előtt tartani az egyetemes emberi és magyar érdekeket. Arra biztatta a hallgatókat, hogy ismerkedjenek meg Várad múltjával, majd azt kívánta, legyen az itt megszerzett tudás olyan lehetőség és eszköz a számukra, mely segít, hogy a szülőföldön tudjanak boldogulni.

Jókay Károly, a magyar–amerikai Fulbright Bizottság igazgatója a szervezet által nyújtott lehetőségekről szólt, majd Szomor Abigél egyetemi lelkész felolvasta Erdélyi Rudolfnak, a Bethlen Gábor Alap vezérigazgatójának a tanévkezdés alkalmából írt üdvözletét.

Forrás és fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria