Nincs miért csüggedni – A Katolikus Karitász segélyakciója Kárpátalján

Külhoni – 2018. június 1., péntek | 11:49

A kárpátaljai Visken május 29-én ötvennégy adomány biciklit adott át a Kölcsey Ferenc Középiskola tanulóinak a Katolikus Karitász. Az akciót Klaus Höhn németországi gyűjtőakciója tette lehetővé.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Több mint hatórás autózás után érkezünk a kárpátaljai Viskre, a Kölcsey Ferenc Középiskolába. A Katolikus Karitász küldöttségét Darvai Csilla igazgató és munkatársai fogadják. A gyerekek kedves megilletődöttséggel figyelik az átadóünnepség előkészületeit.

– Köszöntjük a karitász képviselőit, köztük Klaus Höhnt, a németországi Szent Erzsébet Humanitárius Egyesület elnökét, aki az ajándék bicikliket hazájában összegyűjtötte nekünk – mondja Csilla, majd átadja a szót Écsy Gábor karitászigazgatónak.

– Több mint ötven kerékpárt adunk ma át, amelyet Klaus barátunk jóvoltából először Magyarországra, majd ide, Viskre szállítottunk. Az utóbbihoz le kellett győzni bizonyos nehézségeket, de ismét kiderült, hogy a szeretet képes átlépni az országhatárokat. Kedves gyerekek! Kívánom, hogy mindig célba érjetek velük, és közben az őrzőangyalok vigyázzanak rátok!

Klaus Höhl sok örömet kíván a gyerekeknek a vakációhoz, és biztosítja az iskola vezetőit arról, hogy érkeznek majd újabb adományok is. Az igazgatónő megköszöni, hogy a kapott kerékpárok révén több szabadidőt tölthetnek együtt a tanulóik. Amúgy is szeretnek mozogni, túrázni, és erre mostantól újabb lehetőségük nyílik, teszi hozzá.

Écsy Gábor atya megáldja a bicikliket, „fegyelmezett biztonságra” intve azok jövendő használóit, és biztosítja őket arról, hogy Jézus mindig velük jár majd az úton.

A rövid ünnepség után az iskola tanulói fényvisszaverős biztonsági mellényeket húznak, majd mint a kalitkából szabaduló madársereg kirajzanak, és – noha a bicikliket felavató első út vonalát szigorúan kijelölték a tanáraik – a szabadság mámorában a társaság legalább fele az első tíz percben vissza sem tér. És talán igazuk is van, hiszen az alapos próbához nem elég néhány kört menni. Csak találgatjuk, merre járhatnak, de aztán érett megfontoltságukban és az őrangyalok éberségében bizakodva ebédelni indulunk.

Távozóban megnézem az iskola névadójára emlékeztető táblát, amely szerint Kölcsey várhegyi fürdőzés céljából gyakran tartózkodott a környéken 1828 és ’38 között, és Visken is többször járt. A költőt ebéd közben az igazgatónő is megemlíti, mégpedig a huszonöt kilométernyire levő huszti vár romjai kapcsán. 

Az iskolában 391 gyereket oktat negyven tanár; a hozzájuk tartozó, de a református egyház tulajdonában levő Mustármag óvodába 102-en járnak, hat óvónő és hat dada vigyáz rájuk. A Kölcseyben öttől tizenhét éves korú gyerekek, fiatalok tanulnak. Táncszakkörük és énekkaruk nagyon népszerű a tanulók körében.

A bicikliadomány legalább hatvan hozzájuk járó, hátrányos helyzetű – részben roma származású – gyermek számára valósággal ki fogja nyitni a világot, és hozzásegíti az iskolát, hogy a diákokkal többször eljussanak például a közeli, Viskhez tartozó gyönyörű üdülőfaluba. Van ott egy tó, amiben a bátrabbak mindig meg is fürdenek. A kapott biciklik az iskola tulajdonába kerülnek, náluk fogják őket karbantartani.

Klaus, az adományakció szervezője visszatekint szegény gyermekkorára, és életfilozófiájaként beszél a segíteni akarásról, valamint az abból születő akciókról. Ez a mai itt, Kárpátalján csak az egyike ezen akcióknak. Több mint harminc biciklit hoznak még nemsokára; a karitász orvosmissziójával a közelmúltban kétszáz gyermek szűrését végezték el, és úgy tervezik, hogy várandós anyukák vizsgálatához szükséges műszerek beszerzésével is segíteni fogják a környékbelieket.

Klaus régen sokat üdült a családjával a Balatonnál, és Magyarországnak csak a szebbik arcát ismerte. Akkor még el sem tudta képzelni, hogy Magyarországon és a környező országok magyarlakta településein segélyakciókra lehet szükség. De amióta a máltai szeretetszolgálat, majd a karitász révén megismerte a valós helyzetet, igyekszik minél többet segíteni.

A magyartanár, Szeles Viktória az iskola szakköreiről mesél, például a tánccsoportjaikról, és azokról az évekről, amikor könyvből és a YouTube segítségével a tanári kar egyes tagjai – köztük ő is – tánctanárrá képezték magukat. A kísérlet annyira sikeres volt, hogy ma már az iskolában több mint száz fiatal lelkesedik a néptáncért. Újabban a budapesti Hagyományok Házából havonta mentorok érkeznek tanfolyamot tartani. A fellépőruhákat az iskola varratja; mivel jellegzetes viski viselet nincsen, szabolcsi motívumokkal díszítik őket. Sportban, kosárlabdában és fociban egyaránt jók a viski gyerekek, nem egy közülük magyarországi egyesületekben focizik. Nagyon népszerű a nyári hittantábor is.

Sajnos a fiatalok nemigen látnak Kárpátalján jövőt a maguk számára, mert csak kevesen hisznek benne, hogy a tanulás sikeressé teheti őket itt. A szüleik zöme külföldön dolgozik, például beteget gondoz. Kárpátalján sok-sok tanulás után is csak rosszul fizetett állásokra lehet kilátásuk, ezért általános, hogy külföldre készülnek.

Emiatt kissé elszontyolodunk, de aztán halljuk, amint a közben befutó tévéseknek egy kislány talpraesetten válaszolgat, és máris elfelejtjük a korábbi kishitűségünket. Ő ugyanis – noha csak egy-két perccel korábban tudta meg, hogy szerepelnie kell – olyan magabiztosan beszél, mintha mindig ezt csinálta volna. Ahol ilyen tehetségesek a fiatalok, ott soha nincs miért csüggedni.

Fotó: Merényi Zita

Kiss Péter/Magyar Kurír

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria