Ökumenikus imatalálkozót tartottak Nagybecskereken

Külhoni – 2017. június 13., kedd | 13:40

Ökumenikus imatalálkozót tartottak a vajdasági Nagybecskereken május 29. és június 7. között, melynek fő témája a kiengesztelődés volt.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Nagybecskereken többéves hagyománya van a januári Krisztus-hívők egységéért rendezett imahét megtartásának, amiben a református és a szlovák evangélikus gyülekezetek, valamint a katolikusok vesznek részt. Idén ez elmaradt, a három közösség lelkipásztorai azonban nem szerették volna megszakítani a hagyományt, így a pünkösd ünnepéhez közeli időszakban ökumenikus imatalálkozót szerveztek.

Mivel a protestáns testvérek számára 2017 jelentős emlékév, a program központi témája a megbékélés volt. A találkozókat egy közösen összeállított gondolatmenet alapján szervezték meg, amibe beépítették a januári ökumenikus imahét ajánlott témáit, de a helyi lehetőségeket és adottságokat is figyelembe vették.

A találkozó első alkalmának a nagybecskereki Nepomuki Szent János-székesegyház adott otthont május 29-én, a másodikat a református templomban tartották június 2-án, míg a harmadik összejövetelre a szlovák evangélikus templomban került sor június 7-én.

Forrás és fotó: Nagybecskereki Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria