Síelés és lelkigyakorlat – A pozsonyi magyar katolikus közösség márciusi táborozása

Külhoni – 2018. március 12., hétfő | 9:48

Március 4. és 10. között tartották a pozsonyi magyar katolikus közösség hagyományos sítúráját Bölényfalun (Zuberec). A táborban, mely Varga Mária és segítői, valamint Molnár Tamás, a pozsonyi magyarok lelkipásztora szervezésében valósult meg, hetvenketten vettek részt.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A program zenés-elmélkedő áhítattal kezdődött – Márton Áron püspök, Boldog Zdenka Schelingová, Kaszap István és Boldog Titus Zeman gondolatai nyomán. Este, vacsora előtt mindennap szentmisét ünnepeltek a pozsonyi magyar katolikus közösség tagjai, akik könyörgéseiket nap mint nap az oltárra helyezhették, az erre kijelölt dobozba gyűjtve.

Az esti programok között volt rajzfilmvetítés Szent Kalkuttai Teréz anyáról, mesevetítés, műveltségi és ügyességi vetélkedők, cserkésztábortűz jelenetekkel Mátyás király életéből, kézműves-foglalkozás, játékok, keresztútjárás. Erre a rendhagyó keresztútra a gyerekek készítették elő a stációk képeit, a cserkészek pedig azt a keresztet, amelyre írásban megfogalmazva „saját keresztjeiket” is feltűzhették a táborozók.

* * *

A résztvevők élménybeszámolóiból….

„Engem mélyen megérintettek Tamás atya szavai, amikor arról beszélt, hogy a barátságokat csak úgy tudjuk fenntartani, ha a kapcsolatokat ápoljuk és a Jóistennel való kapcsolatunkat is úgy tudjuk fenntartani, ha gyakran imádkozunk hozzá.” (Kenderes Erika)

„A legfrissebb lelki élményem az egész éjszakás szentségimádás volt, amikor még napfelkelte előtt tölthettem az Úrral egy órát. A síelés és az esti játékok is nagy élményt jelentettek számomra.” (Pálinkás András)

„Nekem a legjobban az tetszett, hogy Tamás atya milyen jól kitalálta azt, hogy állandóan volt valami program, öt perc pihenő se volt, így nagyon gazdag lett az egész sítúra. Megengedte, hogy mi is szervezzünk, szabad kezet kaptunk, így kivehettük a részünket mindenből. Népdalokat már nagyon régen énekeltem, így a cserkészek programja igazán jólesett. Az éjjeli virrasztás is nagyon tetszett, és persze a síelés.” (Orban Balázs)

„Számomra nagy élményt jelentett a közösséggel töltött minden idő. A reggeli áhítatok nagyon meghatóak voltak, jó volt, hogy így kezdhettük a napot.” (Seňan Ilona)

„A vetélkedők voltak a legjobbak, és a színdarabok, meg az is, hogy minden nap ministrálhattam és a barátaimmal sokat játszhattam.” (ifj. Konc András)

„Nagy örömmel töltött el a gyermekeiket szépen nevelő szülők jó példája, a tábori oltárt naponta körülálló húsz ministráns jelenléte, az ifjúság – köztük a nagyobb ministránsok, a zenészek, az óvodások hittanosfoglalkozásait otthon is vezetők és a cserkészek – megbízható és segítő hozzáállása és lelkiismeretes munkája, az egyes korosztályok egymásra figyelése. Sokat tanulhattunk egymástól: a kicsik a nagyoktól, a gyerekek a hiteles felnőttektől, de ugyanúgy fordítva is, a kisgyerekek őszintesége és jósága is eltanulásra méltó módon jelen volt a közösség tagjainak együtt töltött gazdagító hete alatt.” (Molnár Tamás atya)

Szöveg: Konc Judit/pozsonyi magyar katolikus közösség

Fotó: Vician András

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria