Somorjai Ádám OSB búcsúmiséje Rómában

Külhoni – 2017. február 27., hétfő | 17:23

A februári hó végi magyar szentmisén búcsúzott el a római magyar katolikus közösségtől Somorjai Ádám. A bencés szerzetes február 26-án, vasárnap délelőtt mutatta be a misét a Santa Maria del Suffragio-templomban tizenegy pap, köztük Tóth Tamás, a Pápai Magyar Intézet rektora koncelebrálásával.


A szentmise végén Németh László olaszországi magyar főlelkész köszönte meg Somorjai Ádámnak több évtizedes római szolgálatát. Emlékeztetett rá, hogy Ádám atya 1993-ban érkezett Rómába, és 1997-től állt a vatikáni Államtitkárság szolgálatában. Sokszor bemutatta a kedd reggeli magyar szentmisét a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában, kezdeményezője volt a római sétáknak, számtalan konferencián tartott előadást a Római Magyar Akadémián, sok tudományos publikációja jelent meg az örök városban töltött évei alatt, szervezője volt a magyar ministránsok részvételének a nemzetközi ministránstalálkozókon, hosszú ideig a pápa „magyar hangja” volt a szerdai kihallgatásokon, és áldozatosan, kitartóan dolgozott közel húsz évig az Államtitkárságon.

A Pannonhalmára hazatérő bencés szerzetesnek sokrétű szolgálata elismeréseként a Szent István Alapítvány bronzplakettjét adta át Szokoly György, a római Szent István Alapítvány kuratóriumának tagja.

A szentmisén jelen volt Habsburg-Lotharingiai Eduárd, Magyarország szentszéki nagykövete is.

Fotó: Németh László

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria