Székelyföldi iskolák és templomok felújítását támogatja a magyar kormány

Külhoni – 2017. január 26., csütörtök | 19:34

Székelyföldi iskolák és templomok felújításának támogatását jelentette be Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára egy január 26-i székelyudvarhelyi sajtótájékoztatón.

Az államtitkár elmondta, hogy a magyar kormány olyan iskolák épületeinek felújításához nyújt támogatást 2017-ben, amelyek a történelmi magyar egyházak fennhatósága alatt működnek.

Székelyudvarhelyen a római katolikus egyházi épületekben működő Tamási Áron Gimnázium 50 millió forintot, a baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium 20 millió forintot, a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium pedig 74 millió forintot kap. A magyar kormány 22 millió forinttal támogatja a székelyudvarhelyi unitárius templom felújítását, és 42 millió forinttal a villámcsapás következtében leégett atyhai római katolikus templom (képünkön) újjáépítését.

Az államtitkár azt is bejelentette, hogy 50-70 olyan orvos, gyógytornász, gyógypedagógus négynapos magyarországi továbbképzését támogatják, akik székelyföldi sérült gyermekek korai fejlesztésével foglalkoznak. A szakemberek kiválasztásában Székelyudvarhely polgármesterének segítségét kérte.

Laczkó György, a Tamási Áron Gimnázium igazgatója – aki szintén részt vett a sajtótájékoztatón – rendkívül fontosnak nevezte a magyar állami támogatást, mert – mint ecsetelte – az általa vezetett intézmény a pályázati kiírások megkötései miatt soha nem kaphatott EU-s támogatást épületfelújításra. Azt is hozzátette, hogy Székelyudvarhely városa is kiveszi a részét az ingatlanfelújítás finanszírozásából azzal, hogy 2016-tól emelt bérleti díjat fizet a Római Katolikus Egyháznak az iskolaépületek használatáért.

Forrás és fotó: MTI

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria