Szent Adalbert tiszteletére miséztek a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában

Külhoni – 2018. április 28., szombat | 15:42

Paul Richard Gallagher érsek, szentszéki külügyminiszter mutatott be szentmisét április 27-én a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában a cseh, lengyel, magyar és szlovák szentszéki nagykövetségek részvételével. A főpásztor békéért és egyetértésért fohászkodott a világ számára.

A visegrádi országok közös szentje, Adalbert vértanú püspök  ünnepét az érintett országok szentszéki nagykövetségei közösen ünneplik Rómában. Az idén, a magyar V4-elnökség jegyében a Szentszéki Magyar Nagykövetség szervezte a szertartást.

Április 27-én, pénteken reggel 8 órakor a vatikáni Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában Paul Richard Gallagher érsek, szentszéki külügyminiszter mutatta be a szentmisét a négy nemzet római papjai és hívei, köztük a nagykövetek jelenlétében. A szentmisén jelen volt az Európai Unió vatikáni nagykövete is. Gallagher érsekkel koncelebráltak a visegrádi országok római papi kollégiumainak rektorai, köztük Tóth Tamás, a magyar nagykövetség egyházi tanácsosa. 

A szentmise kezdetén Habsburg-Lotharingiai Eduárd, Magyarország szentszéki nagykövete köszöntötte a cseh, lengyel, szlovák nagyköveteket és az egybegyűlteket. Kiemelte, hogy április 27-én van II. János Pál pápa szentté avatásának évfordulója; ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a vatikáni magyar kápolnában megtalálható a szent pápa képe, amelyet 1980-ban helyeztek el ott.

A szentmisét Gallagher érsek a koreai csúcstalálkozó sikeréért ajánlotta föl, mely a remény jele a távol-keleti térség megbékélése szempontjából. Homíliájában Szent Adalbert alakját méltatta az érsek, többször idézte Szent II. János Pál gondolatait a keresztény Európa és Szent Adalbert életszentsége vonatkozásában: a vértanú püspök életével és halálával lefektette Európa identitásának és egységének alapjait.

„A János evangéliumából való szakasz a Jó Pásztor példabeszédét tárja elénk, aki életét adta juhaiért. A keresztények vegyenek példát Szent Adalbert életszentségéről, aki megaláztatást, üldöztetést vállalt hitéért egészen az életáldozatig. A keresztény nem fél a sötétségtől, hanem vállalja, hogy világosság legyen benne. Hasonlóképpen, megízesíti a sótlan világot. Legyünk bátor tanúságtevők a világban és ne féljünk az életszentség útjára lépni. Ferenc pápa legújabb, Gaudete et exsultate kezdetű apostoli buzdítása megerősít minket abban, hogy bárki lehet szent, ez a hivatása mindannyiunknak” – buzdított Paul Richard Gallagher.

„Szent Adalbert vértanú püspök, akinek április 23-án tartottuk liturgikus emléknapját, ma is üzen nekünk a széthúzó Európában: juttassák érvényre a keresztény értékeket, de nem öncélúan, hanem megnyílva a felebarát előtt. A harmadik évezred Európájának gyakran bizonytalan és széttöredezett társadalmai, úgy tűnik, olykor eltávolodnak azoktól az emberi és keresztény értékektől és motivációktól, amelyek az alapító atyákat ihlették egy egységes és egyetértő Európa építésére. Mint európai polgároknak, és mint Krisztus tanítványainak az a hivatásunk, hogy érvényre juttassuk a keresztény identitást, amelyről a szentek tanúskodnak. Föl kell fedeznünk gyökereinket, szeretnünk kell és érvényre juttatni anélkül, hogy abszolutizálnánk azokat. A keresztény identitás ugyanis kapcsolatokban fejeződik ki, sosem önmagában, hanem Istenben, és úgy erősödik, ha a felebarátunkkal, bárki is legyen az, a szeretetben haladunk Isten felé” – fogalmazott a szentszéki külügyminiszter.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria