Szent István király ünnepe Stockholmban

Külhoni – 2018. augusztus 28., kedd | 18:52

Cserháti Ferenc püspök az elmúlt hétvégén Stockholmba látogatott, ahol Szent István király ünnepe alkalmából szentmisét ünnepelt a magyar katolikus közösség tagjaival.

A Svédország fővárosában élő magyarok katolikus közössége augusztus 26-án, vasárnap emlékezett meg államalapító Szent István királyunkról. Meghívásukra a stockholmi katolikus székesegyházban – a Domkyrka Stockholmban – ünnepi szentmisét mutatott be és szentbeszédet mondott Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök.

Szentbeszédében Cserháti Ferenc hangsúlyozta, hogy Szent István király intelmei, szellemi hagyatéka nem csak Imre fiának, hanem minden magyarnak öröksége. Nem csupán tanítás, hanem személyes tanúságtétel, életforma ez a keresztény értékek mentén. Felismerve, hogy Jézus Krisztus az út, az igazság és az élet, első királyunk saját életével Krisztus tanításaira hangolódva az országát is ezen az úton vezette. Szent királyunk Krisztusra, az örök, szilárd szegletkőre helyezte nemzetünk alapjait is, ami által biztosította az egységes nemzet és kultúra jövőjét. Nekünk ugyanígy erre a sziklára kell alapoznunk saját életünket. Szent István Krisztus szeretetére tanít minket otthon és itt, Stockholmban is. Tiszteletével Krisztus követésére vagyunk hivatottak. Így lehet teljes az életünk, létünk ekképpen bontakozhat ki. Szent István öröksége ma is képes elindítani minket a megújulás útján, ahogy több mint ezer éve is erre az útra terelte nemzetünket. Megújíthatja a családot, a munkánkat, a társadalmat, a nemzetet. Képes Isten csodálatos tervéhez méltóvá tenni életünket. Új emberré változtathat minket, éljünk bárhol is a világban.

Cserháti püspök Isten iránti hűségre, nemzeti egységre és összetartásra bátorította a stockholmi magyar katolikus híveket. A szentmisén az énekes szolgálatot Papp Veronika, a helyi püspökség irodai alkalmazottja és férje, Cselényi Zsolt vezette. A lektori szolgálatokat is ők végezték. 

A szentmise után a püspök találkozott a svéd fővárosban élő magyarokkal, majd megtekintette Jaeger Tibor stockholmi grafikus alkotásait.

A püspököt fogadta Magyarország stockholmi nagykövete, Müller Adrien is, megbeszélést folytattak a svédországi magyarok helyzetéről, a helyi magyar katolikus közösség múltjáról és jövőjéről.

Szöveg: Papp Veronika

Fotó: Jaeger Péter

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria