Szent László királyra emlékeztek a kárpátaljai Nagybakos templomának búcsúünnepén

Külhoni – 2017. július 14., péntek | 14:35

Július elsején ünnepelték Kárpátalja egyetlen Szent László-temploma, a nagybakosi római katolikus templom felszentelésének huszadik évfordulóját. A szabadtéren bemutatott szentmise főcelebránsa Német László nagybecskereki püspök volt.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A jubileumi búcsúra Kárpátalja számos településéről érkeztek hívek. A szentmisén koncelebrált Molnár János beregszászi esperes-plébános, Jaczkó József kaszonyi plébános, Szűcs Béla barkaszói görögkatolikus lelkész és a főpásztort kísérő görögkatolikus lelkész.

Szentbeszédében Német László püspök hangsúlyozta: Szent László király elsősorban a vezetők, a politikusok, a köztisztviselők példaképe, hiszen ő is az ország irányítójaként vált szentté. Megmutatta, hogy vezető pozícióban is lehet alázattal Istenhez fordulni, tőle kérni az erőt, a bölcsességet és a bátorságot.

A búcsúi szentmise után Brenzovics László parlamenti képviselő, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke; Viktor Mikulin, Kárpátalja helyettes kormányzója, Nagybakos szülötte; Torzsa István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja; Jávorszki István, a Vitézi Lovagrend képviselője; Mező Miklós református lelkész, valamint Szanyi János, a helyi KMKSZ elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Jaczkó József köszönetett mondott minden résztvevőnek, hogy együtt ünnepeltek, valamint a téglási énekkarnak, hogy énekükkel szebbé tették a szentmisét.

Az ünnepi liturgiát agapé, néptáncbemutató és a bátyúi nyugdíjasklub énekkarának előadása zárta.

E jubileumi évben számos rendezvényt szerveztek Kárpátalján a szentéletű uralkodó tiszteletére: farsangi bált, hittantábort, rajzversenyt, bábelőadást, irodalmi-zenés estet, zarándoklatot. Októberben nagyszabású Szent László-konferenciát tartanak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. Decemberben Nagyszőlősön zárják le ünnepélyesen az emlékévet.

Forrás és fotó: Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye; Kárpátalja.ma

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria