Szükségünk van a fiatalokra! – Megkezdődött a szatmárnémeti katolikus ifjúsági találkozó

Külhoni – 2018. július 26., csütörtök | 13:51

Július 25-én megkezdődött a romániai Országos Katolikus Ifjúsági Találkozó (OKIT) Szatmárnémetiben. „A fiatalokért, értetek érdemes minden áldozat” – mondta Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök a találkozó megnyitóján.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

Több mint ezer regisztrált résztvevővel az ország minden pontjáról, sok látogatóval, érdeklődővel, lobogó zászlókal, valamint a viszontlátás örömével vette kezdetét július 25-én a szatmárnémeti OKIT. A messzebbről érkezetteket már a vasútállomáson fogadták a szatmári egyházmegyés fiatalok és a többi régió önkéntesei, majd a Kossuth-kertbe, a találkozó központi helyszínére vezették, ahol 19 órától a hivatalos megnyitót tartották.

Az első, aki a résztvevőkhöz szólt, a házigazda, Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök volt, aki köszöntötte a jelenlevő püspököket, világi méltóságokat – köztük Virgil Bercea nagyváradi görögkatolikus püspököt, a romániai katolikus püspöki konferencia ifjúságpasztorációval megbízott püspökét; Tamás Józsefet, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye segédpüspökét; Victor Opaschi egyházügyi államtitkárt, Maskulik Csaba városmenedzsert, aki Kereskényi Gábor polgármestert képviselte –, valamint a papokat, szerzeteseket és a fiatalokat.

Schönberger Jenő megköszönte a fiatalok jelenlétét, akik fontosnak érezték, hogy részt vegyenek a legnagyobb és az egyetlen országos, katolikus, háromévente megrendezett találkozón. Mindannyiukat Szűz Mária, a találkozó védőszentjének oltalmába ajánlotta: „Örülünk, hogy egyházmegyénk és főképp székvárosunk, Szatmárnémeti adhat otthont az Országos Katolikus Ifjúsági Találkozónak. Nagy öröm számomra, hogy passaui és székesfehérvári vendégeinkkel együtt több mint 1300 fiatal az ország minden szegletéből kifejezte szándékát, hogy részt vegyen a találkozón, hogy tanúságot tegyen a világ előtt Isten ajándékairól. Gábriel arkangyal mondta Szűz Máriának: »Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél.« Én hiszem, hogy ezek a szavak ránk is érvényesek. Le kell hogy győzzük a félelmeinket, hogy növekedhessünk a szeretetben, egymás megértésében, és hogy megtalálhassuk az utat az egység felé – az utat, amelyet Jézus Krisztus mutat nekünk. A Megváltó igazi követőit nem feltétlenül a tálentumok, a természetes adottságok különböztetik meg a többi embertől, hanem az elhatározás, hogy ők Jézus Krisztust követik. Én a fiatalokban, akik Jézust követik, a jövő papjait, szerzeteseit, keresztény orvosait, tanárait, földműveseit, családapáit és családanyáit látom. Bennük hinni akarok! Egyházunknak és nemzetünknek szüksége van fiatalokra, akik szabadsággal és bátorsággal képesek szembemenni az áramlattal, erővel és elhatározással tanúságot tesznek Istenről. Értük, értetek érdemes minden áldozat!”

Virgil Bercea nagyváradi görögkatolikus püspök a föld sójaként és a világ világosságaként beszélt a jelenlevő fiatalokról: „Ne féljetek! Sokan vagyunk, vagy kevesen? Egyesek azt mondják majd, hogy sokan, mások, hogy túl kevesen! De ne feledjétek a Megváltó szavait, aki azt mondja, »ti vagytok a föld sója és a világ világossága!« Amikor sót szórunk az ételbe, nem kell hogy bőkezűek legyünk, figyelemmel kell hogy legyünk, mert a só adja meg az étel ízét. A fény pedig a lelkünkből kell hogy eredjen, ahogyan Isten adja nekünk. Idén Szatmárnémetiben találkoztunk. Szentatyánk, Ferenc pápa a nunciusunk által tudja, hogy itt vagyunk, az apostoli nuncius pedig itt lesz velünk. Én Románia minden katolikus püspöke nevében köszöntelek titeket!”

Maskulik Csaba városmenedzser Szatmárnémeti vezetősége nevében köszöntött minden jelenlevő fiatalt, azt az üzenetet adva át, miszerint Szatmárnémeti szeretettel fogad és visszavár mindenkit: „Szatmárnémeti üzeni, érezzétek otthon magatokat! A fiatalságot minden közösség a keblére öleli. Ahogyan Szatmárnémeti jelmondata is közli, egy mozgásban levő város vagyunk. Most ti mozgatjátok meg a várost. Nektek, a több mint 1300 fiatalnak köszönhetően városunk is megfiatalodott. Remélem, hogy szép emlékeket, lelki ajándékokat, új barátságokat szereztek itt, és így tértek majd haza. Mi visszavárunk, és reméljük, hogy ti is érzitek majd annak szükségét, hogy visszatérjetek ide.”

Victor Opaschi egyházügyi államtitkár üdvözölte a romániai Katolikus Egyházat, a jelenlevő fiatalokat, akik „az energiájuk, az elköteleződésük, az örömük által szimbolikusan és a gyakorlatban is mintát adnak a közösségi hitvallásról, a szolidaritásról, az egymás felé való nyitottságról, amelyet a hit ültet el és növeszt a lelkekben.”

A beszédeket követően a fiatalok magyar és román nyelven is elénekelték a találkozó himnuszát, majd a The Phoenix SM koncertjén vettek részt.

A találkozó azonban még csak most kezdődött, a következő napokban katekézisek, kulturális programok, imaalkalmak, szórakozás, kézműves- és alternatív foglalkozások, szeretetszolgálati tevékenységek várják a fiatalokat és adnak lehetőséget az ismerkedésre; a társaságban, illetve Isten jelenlétében való töltekezésre.

Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria