Te Deum a római Pápai Magyar Intézetben

Külhoni – 2018. június 9., szombat | 20:25

Június 4-én tartotta a Pápai Magyar Intézet tanév végi hálaadó szentmiséjét Rómában, a Santa Barbara dei Librai-templomban.

Mivel a középkori istenháza egy időben a könyvkiadással, tudománnyal foglalkozók kegyes társulatáé volt, ezért Szent Borbála mellett Aquinói Szent Tamás és Istenes Szent János is védőszentjei a templomnak.

A szentmise főcelebránsa és szónoka az intézetet felügyelő Vigilancia Bizottság elnöke, Szentmártoni Mihály jezsuita szerzetes, a Pápai Gergely Egyetem professzora volt, aki homíliájában a hálaadás kapcsán a boldogságokról beszélt. Jelen volt még a bizottság másik két tagja, Melo Lajos domonkos szerzetes, a Santa Maria Maggiore-bazilika magyar gyóntatója és Kovács Gergely pápai káplán, a Kultúra Pápai Tanácsának irodavezetője; Törő András (Debrecen-Nyíregyháza), aki doktori kutatószabadságon van ezekben a napokban az Örök Városban, valamint az intézetben dolgozó munkatársak.

Ebben az akadémiai évben a római Falconieri-palota falai közt működő, Tóth Tamás (Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye) pápai káplán, rektor vezette Pápai Magyar Intézetben hat magyar ösztöndíjas pap lakott: Ádám Miklós (Esztergom-Budapest) biblikumot, Bokor Zoltán (Szombathely) erkölcsteológiát, Dobos András (Miskolc) keleti teológiát, Molnár János (Szombathely) erkölcsteológiát, Nagy Csaba (Debrecen-Nyíregyháza) házasság- és családteológiát, Végerbauer Richárd (Győr) pedig biblikus teológiát tanult.

Forrás: Pápai Magyar Intézet

Fotó: PMI; Wikimedia Commons

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria